Győrben a BL-trófea

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2009.05.10. 23:25
Címkék
Káprázatos teljesítménnyel és 26–24-es győzelemmel lepte meg a Viborgot a Győr a női BL-döntő első, dániai mérkőzésén. Az aalborgi találkozón Pálinger Katalin kapus volt a bajnokcsapat és a mezőny legjobbja. A magyarok különgépükkel Aalborgból Győrbe szállították a méteres BL-serleget, s reményeik szerint itthon is tartják.

Nincs abban semmi meglepő, hogy a Győr kézilabdázói és szakvezetői valamennyi mérkőzésük előtt – függetlenül attól, hogy az bajnoki vagy kupacsata – azt mondják: mindenáron győznünk kell. Pálinger Katalintól, az aalborgi BL-meccs hősétől se hallottunk még soha olyat, hogy jó lenne szoros eredményt, netán kis különbségű vereséget elérni. A kapus karrierje és sportfilozófiája csak a győzelem körül forog.

„A lelkünk mélyén éreztük, hogy talán sikerülhet a bravúr, de tudtuk, a sérült Görbicz Anita, valamint az áldott állapotban levő Aurelia Bradeanu nélkül rettentően nehéz lesz – mondta Pálinger. – Ehhez valamennyi játékosunk százszázalékos teljesítménye, élete eddigi legjobbja kellett. Már-már közhelyként hangzik, de nincs rá jobb szó, igazi csapatként játszottunk, szinte meghaltunk egymásért a pályán. Csak így lehetett felőrölni a szintén remekül összerakott, utolsó leheletéig harcoló, ugyancsak sikeréhes Viborgot, amelyet hazai környezetben csak nagyon kevés együttes képes legyőzni.”

A kapus kiemelte, hogy társai remek védekezése volt az alapja a világraszóló eredménynek, ugyanakkor a mezőnyjátékosok egyike sem felejtette el megemlíteni a meccs és a diadal értékelésekor, hogy Pálinger sorozatos bravúrjai nélkül sokkal keservesebb lett volna a jó eredmény elérése.

„Erre mondom én, hogy ez a siker ismét a csapatmunka gyümölcse, amely persze majd a szombati veszprémi visszavágón érhet be – reagált társai szavaira Pálinger, aki 54 százalékos hatékonysággal, vagyis remekül védett. – A dánokról nekem sok tapasztalatom van, hiszen hajdan az FCK-ban játszottam, ezért nem győzöm hangoztatni, ők még biztosan nem tartják lefutottnak a BL-döntőt. Ahogy mi sem. Ugyanakkor meccs közben volt olyan érzésem, mintha lebecsültek volna bennünket, s mire ráébredtek, hogy ez hiba, már késő volt.”

A mélyebb taktikai részletekbe nem ment bele, de hangoztatta, hogy fegyelmezetten, okosan kézilabdázott a Győr, és a játék minden elemében, valamint mentalitásával, motiváltságával is felülmúlta a dánokat.

„A támadás utáni gyors visszarendeződés volt az egyik legfontosabb feladatunk, hogy megakadályozzuk a dánok úgynevezett könnyű gólszerzését – magyarázta Pálinger. – Miután ez sikerült, a Viborgnak már a felállt, magas, mozgékony és erőszakos védőfallal szemben kellett támadnia. Ekkor viszont a belső védőink kikapcsolták a játékból, vagy hibázásra késztették a dánok átlövőit. Abban bízom, hogy a visszavágón hasonló teljesítményt nyújtunk, s akkor megszerezzük a Győr első BL-győzelmét.”

A BL-góllövőlistát vezető, s már biztosan élen végző Gritt Jurack nagyon meglepődött, amikor a még csak 17 éves Kovacsics Anikó (édesanyja becézett családneve után ő Győrben mindenkinek csak Misi) igen határozottan s legtöbbször tiszteletet parancsoló keménységgel állta útját. Ráadásul látványos gólokat is lőtt Kovacsics, ám az egyik ütközésüknél szándékosnak látták a bírók az ütését, s piros lapot kapott. („Meg lehetett adni, pedig nem szokásom a durvaság, s ez volt életem első piros lapos kizárása” – ismerte el a játékos.)

Visszatérve Pálingerhez, a dán szélsőknek se termett sok babér a kapussal szemben, mert kísérleteiket szinte játszi könnyedséggel védte. A mintegy háromszáz győri szurkoló szinte végig skandálta, sőt nótába is foglalta Pálinger nevét.

„Nagyon jólesett a buzdítás, és higgyék el, meccs közben, a legforróbb pillanatokban is elér a játékosokhoz a szurkolók segítsége, amelyre szombaton Veszprémben újra nagy szükségünk lesz” – mondta a kapus.

Persze bizonyos hátrányokkal jár, hogy nem Győrben, hanem a Veszprém Arénában fogadja az ETO a visszavágón a Viborgot, de ezt ellensúlyozhatja az öt és fél ezer fanatikus drukker biztatása.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
11 perce

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
21 perce

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
38 perce

Varga Zsolt örül, hogy nehéz meccseket játszottak eddig a vb-n

Vizes vb 2025
57 perce

Női futball-Eb: videohívást fogadott a sajtótájékoztatón az angol válogatott kapusa

Minden más foci
1 órája

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Férfi kézilabda: visszatért Szegedre Herbert Gábor

Kézilabda
2 órája

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik