Érdeklődik az AEK Athén

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2009.05.10. 23:25
Címkék
Roy Keane, az Ipswich Town menedzsere budapesti vendégeskedése során egyből kiábrándult a magyar futballból, és aligha erősíti meg csapatát a honi élvonalban szereplő játékosokkal. A szintén hazánkban járó athéni igazgató, Szteliosz Manolaszt pedig azért érdeklik a magyarok, mert az európai topcsapatok játékosaihoz képest fillérekért szerződtethetőek...

„Hosszú évekig profi futballistaként kerestem a kenyerem, és mint mindenkinek, nekem is voltak bűn rossz meccseim, a lazsálást, a lélektelen, motiválatlan futballt azonban sosem engedtem meg magamnak. Ezért bánt, hogy ezt láttam viszont Budapesten. Nem minden csapatért, nem minden engem érdeklő labdarúgóért vagyok hajlandó elutazni a helyszínre, s azt gondoltam, tisztában vannak ezzel a megfigyelt játékosok is. Nos, tévedtem...”

„Tetszett a mérkőzés, végig lüktető, fordulatos volt a játék, és több egyéniséget is felfedeztem. Az AEK Athén a gazdasági válság következtében a közeljövőben nem tervez vagyonokat költeni játékosvásárlásra, ám tervezzük a keret megerősítését – főleg szabadon igazolható futballistákkal. Leandro és Józsi György teljesítménye különösen tetszett, mindkettőjüket figyeljük tovább.”

Két ellentétes vélemény a magyar első osztályú bajnokságról, két, más-más területen tevékenykedő elismert futballszakembertől. A negatív kritikát a korábbi manchesteri ikon, Roy Keane fogalmazta meg, aki manapság az Ipswich Town menedzsereként dolgozik, és azért utazott Budapestre a Honvéd–Debrecen bajnokira, hogy Vukasin Polekszicset, illetve Rudolf Gergelyt személyesen is lássa futballozni. A korábban a Sunderland szakmai munkáját irányító edző lesújtó véleménnyel volt a magyar foci színvonaláról, és alighanem letett a játékosok megszerzéséről is... Nem úgy a szintén egy Debrecen-találkozóra ellátogató Szteliosz Manolasz, Tőzsér Dániel korábbi klubja, az AEK Athén technikai igazgatója, akit olyannyira meggyőzött a szerdai Loki–Győr összecsapás, hogy már a lefújást követően beszélt a kiszemeltekkel.

„Semmi konkrétumról nem volt szó, de azt valóban elárulta, hogy elégedett volt a teljesítményemmel – ismerte el Józsi György. – Sőt másnap bebizonyosodott, nem csak ugrattak: egy görög újságtól kerestek, és kérdezték, beszéltem-e az AEK képviselőjével.”

A bökkenő mindössze az, hogy amennyiben az AEK vezérkara kizárólag lejárt szerződésű labdarúgók megszerzésében gondolkozik, nem Józsi és Leandro az optimális választás – mindkét középpályást még egy-egy éves megállapodás köti aktuális egyesületéhez.

De hova a nagy érdeklődés?

„Manolasz nyilván úgy értette a behatárolt büdzsét, hogy a klub nem lesz képes európai nagycsapatok futballistáit megszerezni – mondta Mariosz Trivizasz, a görög Exedra Szportsz munkatársa. – Ezért is próbálkozik Magyarországon, mert magyar klub nem kér horribilis pénzt a játékosáért. Sőt debreceni látogatása után azonnal indult Romániába, ahol – a magyar bajnokságban szereplő együttesekhez hasonlóan – olcsóbb labdarúgókhoz juthat.”

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
7 perce

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
49 perce

Fennakad-e az olasz falon a triplázni vágyó PSG?

Bajnokok Ligája
52 perce

Csábi Józsefet meglepte, hogy a BVSC nélküle folytatja az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Dzumhur elvett egy szettet, de Alcaraz jutott tovább

Tenisz
8 órája

Szombati sportműsor: PSG–Inter BL-döntő és Győr–Esbjerg BL-elődöntő

Minden más foci
8 órája

Elkényeztették a labdarúgás szerelmeseit az idei BL-döntős csapatok; Mészáros Krisztofer a történelmi Eb-érméről

E-újság
8 órája

Szív vagy ész? – Mohai Dominik jegyzete

Bajnokok Ligája
9 órája
Ezek is érdekelhetik