Jöhet a hetedik!

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2009.05.02. 02:28
Címkék

Elképesztő mérkőzésen, háromszori hosszabbítást követően győzött a Chicago Bulls a Boston Celtics ellen az észak-amerikai profi bajnokság (NBA) rájátszásában, és erőszakolta ki a hetedik, sorsdöntő összecsapást. A Keleti főcsoport negyeddöntőjében a hazai pályán játszó Bikák az életben maradásukért küzdöttek, s azért, hogy még egyszer – az utolsó találkozóra – elutazhassanak a címvédőhöz. Sikerült nyerniük, de nem mindennapi körülmények között, amit talán sejteni is lehetett az előző – ötből háromszor is csak a ráadásban eldőlő – meccsekből. A mostani találkozó azonban minden képzeletet felülmúlt. A leglényegesebb esemény a 63.(!) percben, nyolc másodperccel a harmadik ötperces hosszabbítás vége előtt történt, amikor egypontos chicagói vezetésnél Rajon Rondo dobását Derrick Rose blokkolta. Így hiába dobott egyéni rájátszáscsúcsot az 51 pontig eljutó, köztük kilenc triplát is bedobó Ray Allen, a vége 128–127 a Chicagónak, vagyis jöhet a hetedik öszecsapás.

„Őrület, ami ebben a párharcban történik, de ezt nem lehet nem szeretni!” – mondta a 28 pontig jutó Rose, aki az év újonca lett. A továbbjutásról határozó mérkőzést magyar idő szerint szombat éjfélkor játsszák Bostonban.

Keleten az Orlando Magic negyedszerre is nyert a Philadelphia 76ers ellen, s továbbjutott 4–2-vel, csakúgy, mint a Houston Rockets a Portland TrailBlazersszel szemben nyugaton.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
8 perce

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
11 perce

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
25 perce

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
59 perce

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
59 perce

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik