Húszezer néző jöhet

B. CS.B. CS.
Vágólapra másolva!
2009.04.19. 01:13
Címkék

Overdose egészséges, túl van a záró galoppon, és lovasa, a világ legjobb zsokéjaként számon tartott belga Christophe Soumillon is rendben megérkezett Budapestre, így semmi akadálya, hogy Dózi ott legyen vasárnap a Kincsem parkban a kilencedik futam rajtjánál. Az ingyenes esemény iránt minden eddiginél nagyobb az érdeklődés. „Nehéz megjósolni,

hányan lesznek, de nagy tömeget várunk. Overdose az utóbbi időben sokat szerepelt a médiában, így mondhatni, ő ma a legismertebb magyar »sportoLó«” – mondta Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója. – Ami a szervezést illeti, húszezer ember fogadására is felkészültünk.”

Mondani sem kell, Overdose a futam toronymagas esélyese, ám tulajdonosa, Mikóczy Zoltán is óva intett mindenkit: lóversenyről beszélünk, amelyen bármi megtörténhet.

„Ugyanazt tesszük, mint eddig. Felkészítjük Dózit a futásra, aztán bízunk a Jóistenben” – mondta Mikóczy. Overdosetól ráadásul pályacsúcsot várnak, s ha megfutja, a lósport történetében példátlanul saját rekordját dönti meg, amit még nyeretlen kétévesként állított fel. Nemcsak a szervezők, hanem a magyar csodaló stábja is érzi tehát a rá nehezedő nyomást, s állítólag még Overdose a legnyugodtabb, akit egyelőre csak az zökkent ki mindennapi ritmusából, hogy a szokásosnál többször vezetik ki az istállóból.

Nem csoda, ha az egekbe szökik az adrenalin: óriási a nemzetközi érdeklődés, hiszen vasárnap ott lesz többek között a francia galoppversenyek szervezője, az angol Newmarket és a német Baden-Baden lóárverező cég tulajdonosa, valamint a világ valaha élt legnagyobb zsokéja, az angol Lester Pigott, aki kilenc alkalommal nyerte meg a legendás Epsom Derbyt. Az eseményt ráadásul televízió is közvetíti (tv2). Maga a versenynap délután kettőkor kezdődik, ám a magyar csodaló várva várt futama este hatkor esedékes.

Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
2 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
2 órája

Angol Ligakupa: négy magyaros csapatból három kiesett, csak Szűcsék örülhettek

Angol labdarúgás
2 órája

Megfordította a párharcot a horvát bajnok, kiejtette ír ellenfelét az Európa-ligában

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik