Legyen ismét futballforradalom!

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.04.16. 01:04
Címkék
„Legyen a hazai futball is igazi sport, igazi szórakozás, valódi üzlet” – ezzel a szlogennel bocsátotta a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Kisteleki István a Nemzeti Sport rendelkezésére a magyar futballbajnokság reformjával kapcsolatos tervezetet, amelyet az MLSZ elnökségének tagjai és persze a magyar futball szereplői is megvitatnak a közeljövőben. A Nemzeti Sport a téma apropóján vitasorozatot indít, abban a reményben, hogy végre valódi fejlesztés kezdődik el a színvonalában jelentősen visszaesett magyar klubfutballban.

– a magyar élvonalbeli labda rúgó-bajnokságot immár az 50. hely alatt jegyzik, pedig a néhány évvel ezelőtti állapot szerint a 30–35. volt a rangsorban az NB I. Ez pedig az agónia jele.

Ahhoz, hogy a minőségi romlást élesen jelző süllyedés megálljon, már nem is reformra, hanem forradalomra lenne szükség.

Először az elnökségi tagok vitatkoznak róla

S miért ne lehetne forradalom?

Ez ügyben a Nemzeti Sportnak most nincs is más dolga, mint hogy megnyissa lapjait a vélhetően izgalmas, s ami még ennél is lényegesebb, a sportágba minden bizonnyal új életet lehelő vita előtt, ugyanis a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Kisteleki István rendelkezésünkre bocsátotta azt a programtervezetet, amelyet az MLSZ elnöksége vitat majd meg, s amely gyökeresen megváltoztathatja, új utakra vezetheti klubfutballunkat. Az elkövetkező hetekben az ötletgazda MLSZ, a vitának helyet adó NS, valamint a www.nso.hu lehet terepe annak a szondázásnak, amelynek célja, hogy minden, a futballunkért tenni akaró ember közölhesse a véleményét.

A tét ugyanis nem kicsi: meg kell menteni a magyar labdarúgást!

Legfrissebb hírek

A magyar medencés úszóválogatott a 14. helyen zárt a vizes vb éremtáblázatán

Vizes vb 2025
14 perce

Gyász: elhunyt a Dunaújváros olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Jégkorong
17 perce

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
31 perce

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
48 perce

Triatlon szupersprint ob: az Újbuda nyerte a vegyes váltók viadalát

Egyéb egyéni
1 órája

Hazai sikerrel zárult a Finn-rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Különleges búcsúztatás – Szon a könnyeivel küzdve köszönt el

Angol labdarúgás
1 órája

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik