Békéscsaba: fejes a mély vízbe

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2009.04.16. 23:04
Címkék

„Fejest ugrottam a mély vízbe” – jellemezte új munkáját Belvon Attila.

Az utóbbi időszak gyenge eredményei miatt a Békéscsaba a kiesés szélére sodródott, a labdarúgók hitüket vesztették, az edzések búskomor hangulatban telnek – a lila-fehér klub kispadjára a napokban kinevezett Belvon Attilának így eredménykényszer alatt kell új csapatot építenie. Nehéz feladatnak ígérkezik, ám ahogy a többek között a Békéscsabán és Újpesten is futballozó kiváló játékos mondta: „Ennek ellenére egy percig sem gondolkodtam az ajánlaton.”

A Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE vezetősége a szezon végéig kötött szerződést Belvon Attilával, ám ha az együttes bent marad a második vonalban, egy évvel meghosszabbítják a pro licences edzővel a megállapodást.

„Az első néhány tréningen a tekintetek valóban kicsit borúsabbak voltak, edzés közben viszont arra gondoltam: nem hiszem el, hogy ez a csapat ne tudna jobb eredményeket elérni – mondta Belvon Attila. – A fejekben rendet kell tenni, fontos, hogy ne csak én és a környezetük higgyen a játékosokban, hanem ők is önmagukban. A labdarúgókban is tudatosítani szeretném, hogy ők nagy múltú egyesület játékosai, és mindent meg kell tenniük a bentmaradás érdekében. Szeretném, ha a középpályás labdaszerzésünk javulna, az ebből induló támadásaink pedig minél gyorsabbak lennének. Többre hivatott ez a csapat, fel kell ráznom a srácokat.”

Belvon Attila korábban öt évig volt az NB II-es Orosháza FC szakvezetője: a 2006–2007-es szezonban nagy meglepetésre bronzérmet nyert az együttessel. A fiatal edző szerint nagy előny, hogy a csabai csapatból több labdarúgóval dolgozott már együtt.

„A rutinos játékosok zömét jól ismerem – mondta Belvon Attila. – Ez talán segíthet abban, hogy minél hamarabb megtaláljuk a közös hangot. Rövid az idő, a szombati, MTK II elleni mérkőzésen már pontokat kell szereznünk. Orosházán öt év alatt sokat tanultam a másodosztályban, a harmadik hely megszerzésével nagy meglepetést szereztünk, hasonlóra készülök most Békéscsabán is.”

Legfrissebb hírek

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
13 perce

Kerékpár: „háztartási balesetben” megsérült a Tour legjobb franciája

Kerékpár
25 perce

Még játszott a győriek elleni meccsen, azóta távozott a Pjunyik gólerős csatára

Európa-konferencialiga
48 perce

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
1 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
1 órája

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik