Andrew Bynum visszatért

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2009.04.11. 01:34
Címkék

Duplán jó napja volt a Los An geles Lakersnek az észak-amerikai profi bajnokság 156. játéknapján. Egyrészt mert a Nyugati főcsoport éllovasa újabb biztos győzelmet aratott hazai pályán – az áldozat a Denver Nuggetsvolt –, másrészt mert visszatért a parkettre első számú centere, Andrew Bynum. A 21 éves, 130 kilogrammos és 213 centiméter magas középjátékos január 31-én Memphisben szenvedett részleges térdszalagszakadást, s 32 alapszakaszbeli mérkőzést volt kénytelen kívülről megnézni. Az angyalvárosiak erejét mutatja, hogy Bynum nélkül is feltartóztathatatlanul meneteltek a sérülés és a visszatérés között eltelt időszakban is, ami fényesen bizonyítja a tavalyi finalista játékoskeretében rejlő lehetőségeket. Más kérdés, hogy távollétében az egyébként a négyes poszton játszó spanyol Pau Gasolnak kellett ötösként jeleskednie, ám így Lamar Odom is bekerülhetett a csapatba, s bizonyíthatta, hasznos tagja az együttesnek. Bynum visszatérése szinte tökéletesre sikerült, már a bemutatásnál felállva tapsolta a Staples Center 19 ezres közönsége, s a fiatal titán a folytatásban sem okozott csalódást. Kissé még totyorgós, körülményes és lassabb volt a mozgása a tőle megszokottnál, de így is összehajigált 16 pontot, és lekapkodott hét lepattanót.

„Nagyszerű volt újra játszani, főleg úgy, hogy a csapattársak is alig várták a visszatérésemet. Sok jó labdát kaptam tőlük, és sokat segítettek abban, hogy ismét felvegyem a ritmust” – mondta Bynum, aki a 2008-as, Boston Celtics ellen elveszített nagydöntőt sérülés miatt szintén kihagyta, és sokak szerint ez volt az egyik fő oka annak, hogy végül a bostoniak 4–2-re megnyerték a párharcot. A bajnoki elsőségre az idén is esélyes és a Nyugati főcsoportot 63 győzelemmel és 16 vereséggel vezető Los Angeles-iek csak remélik, hogy a rájátszásban Bynum is segíthet a csapatnak abban, hogy 2002 után ismét a világ legjobb klubja lehessen a Lakers.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
7 perce

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
10 perce

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
24 perce

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
58 perce

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
58 perce

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
59 perce

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik