Két gólt rúgtak az ifik a szlovákiai meccsen

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2009.04.08. 01:48
Címkék

Sikerrel vette a dupla erő próba első felvonását U18as válogatottunk: Wilco van Buuren csapata 2–0-ra győzött Sereden Szlovákia korosztályos legjobbjai ellen. A Vác-Újbuda játékosa, Margitics Andor a 29., míg a Dukla Praha légiósa, Laczkovich Donát a 44. percben lőtte a labdát szlovák kapuba. A két válogatott csütörtökön ismétel: délelőtt 11 órakor Tatán, a HAC-pályán lesz a mérkőzés.

Ami a nőket illeti: tavaly ősszel az U17-es válogatott Litvániát és Moldovát megelőzve, az ukránok mögött jutott túl az Eb-selejtezőkön. Az elitkör egyik csoportját hazánkban rendezik; Németország, Svájc, valamint Oroszország mellett a mieink harcolnak az Eb-döntőt érő első hely megszerzéséért.

„Erős csoportba kerültünk, hiszen az Európa-bajnok németek kiemelkednek, az oroszok nagyon erősek, a svájciak pedig az utóbbi időben kapaszkodtak fel Európa élmezőnyéhez. Így nem sok esélyünk van a továbbjutásra, a tisztes helytállás a célunk, hiszen már az is szép eredmény, hogy egyáltalán idáig eljutott a csapat” – mondta Kiss László, az U17-es válogatott télen kinevezett szövetségi edzője.

A magyar válogatott csütörtökön 14 órakor Svájccal játszik Bükön, míg szombaton a németekkel, jövő kedden pedig az oroszokkal csap össze Sopronban 16 órakor.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik