Csak a trófea számít

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2009.04.08. 01:48
Címkék

A legerősebb európai klubso rozatban, a BL-ben három német csapat jutott a legjobb négy közé. A MKB Veszprémet búcsúztató spanyol Ciudad Real (a kapus Sterbik Árpád címvédő együttese) a keddi sorsoláson elkerülte az elődöntőben a Kielt, amelyet a legutóbbi fináléban felülmúlt, s a másik trónkövetelővel, a Hamburggal találkozik. A kieliek a mannheimi Löwennel mérik össze erejüket, amelynek hivatalosan – szerződése szerint a jövő nyárig – még játékosa az erre az idényre Schaffhausenbe kölcsönadott, majd onnan néhány napja hazatérő Buday Dániel (a korábbi sérülései miatt sokat kihagyó válogatott irányító-átlövő most „csapat nélküli”, s baráti alapon Balatonfüreden edz).

Az EHF-kupában Fazekas Nándor (Gummersbach), az évad végén Veszprémbe hazatérő válogatott kapus nagy álmokat dédelget.

„Presztízskérdésnek tartom, hogy friss babérokkal, EHF-kupa-győztesként térjek vissza a legjobb magyar csapatba, amely kis szerencsével túljuthatott volna a BL-ben a félelmetes Ciudadon – mondta Fazekas, akinek mégfáj a makacs bokasérülése, de a hasizomszakadása már meggyógyult. – Felvételről megnéztem a Veszprém–Ciudad meccset, és nagyon sajnáltam egykori és leendő csapatomat, amikor hétgólos előnyénél sorra eladta a labdát, s ezzel magára húzta a spanyolokat. Az EHF-kupa-elődöntőben előre hozott finálénak tartják az Aragón Zragoza elleni párharcunkat, a spanyol együttes körülbelül azonos erősségű velünk. A Német Kupában bejutottunk a májusi hamburgi négyes döntőbe, és a fináléba jutásért éppen a Hamburgot kell megvernünk, hogy játszhassunk a trófeáért a Kiel–Löwen összecsapás továbbjutójával.”

Legfrissebb hírek

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
9 perce

Bomba meglepetés: a Szeged nem tudta megverni idegenben a Csurgót

Kézilabda
16 perce

A csíkszeredai vereség után felmentését kérte a kolozsvári edző

Minden más foci
22 perce

Légiósok: Keresztes Krisztián megszerezte első gólját a Dundee Unitedben

Légiósok
22 perce

Országúti kerékpáros Eb: Zsankó Petra nem ért célba, Vollering révén folytatódott a hollandok hegemóniája

Kerékpár
30 perce

A Levante diadalmaskodott az újoncok csatáján Oviedóban; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
39 perce

Premier League: Chelsea–Liverpool

Angol labdarúgás
40 perce

Zseleznicsar Pancsevo–Topolya

Minden más foci
53 perce
Ezek is érdekelhetik