Lipcsei Pétert a pályára!

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2009.04.07. 01:58
Címkék
Nyolc hónapja kínozza magát, két hete már játékra alkalmas állapotban vár a lehetőségre, Bobby Davison edző mégsem szerepelteti: a súlyos sérüléséből felépülő Lipcsei Péter sem a BKV, sem a Jászberény ellen nem került be a Ferencváros keretébe. Az FTC angol mesterének magyarázata szerint a meccshiány miatt mellőzi a stáb a csapatkapitányt, a szurkolók ellenben a pályára követelik – sőt a társak szerint is helye van a Fradiban.

Hiába áll készen, egyelőre nem kap lehetőséget: Lipcsei Péter több mint két hete a visszatérésre vár, ám Bobby Davison sem a BKV ellen, sem a szombati, Jászberénnyel szemben 1–0-ra megnyert mérkőzésre nem nevezte a térdsérüléséből felépülő csapatkapitányt. Jóllehet, a Ferencváros még nem hibázott a tavasszal, öt bajnokiján ötször szerzett három pontot, de a zöld-fehérek produkciója az utóbbi három összecsapáson enyhén szólva nyögvenyelősre sikeredett (mindannyiszor csupán egy góllal múlta felül riválisát az éllovas). A Fradi a középpályán rendre ötlettelen volt, nélkülözte a kombinatív játékot. Feltűnt a vérszegény stílus a találkozókra kilátogató publikumnak is, amelynek megnyilvánulásaiból egyértelműen kiderül: az emberek Lipcsei Péter reaktiválásában látnák a megoldást. A játékos lapunk vasárnapi számában elmondta: nehezen éli meg ezt az időszakot, hiszen nyolc hónapja azért dolgozik, csinálta végig a megterhelő rehabilitációt, azért gyűrte magát a gyógytornákon, és edzett sokszor egyedül, hogy visszatérhessen, s rutinjával, tudásával segítse feljutásért küzdő csapatát (amelyben amúgy több mint tizennyolc esztendeje, 1990 augusztusában mutatkozott be).

Mégis mi az oka, hogy Bobby Davison továbbra sem számol az irányítóval?

Nos, az angol mester a meccs-hiányt említi, amikor Lipcsei Péter kihagyásának okát magyarázza, s ezt a véleményt támasztja alá az ideiglenes csapatkapitány, Paul Shaw vélekedése is.

„Amikor Magyarországra kerültem, és elkezdtem látogatni a Fradi edzéseit, azonnal Lipcsei Péter társaságát kerestem, minden gyakorlatnál feltűnt, hogy kivételes képessége van a futballhoz – mondta a szombaton combizomhúzódás miatt cserét kérő angol támadó. – Zseniálisan lát a pályán, azonkívül pedig a labdarúgás és a Fradi megszállottja. Ezt bizonyította az az elszántság is, amellyel az utóbbi nyolc hónapot töltötte, sokan feladták volna, ő ellenben kínozta magát, hogy visszatérhessen. Sajnos azonban éppen a legrosszabb időben került újra megfelelő fizikai állapotba. A futballunk minőségétől függetlenül sorozatban nyerjük meg a meccseket, az edző filozófiája pedig az, hogy amíg hozzuk az eredményeket, nem szívesen variál. Mind Bobby Davisonnak, mind Lipcsei Péternek nehéz lehet ez a periódus, hiszen a szakvezető addig nem akarja bevetni, amíg nincs játékban, Péter viszont tartalékcsapat hiányában nem tud formába lendülni. Kellene neki a meccsterhelés, ám bajnokság közben ritka az edzőmérkőzés, s a tréningeken nem lehet felvenni a találkozók ritmusát. Mindamellett azt mondom, szükség van Lipcsei Péterre, aki egyrészt technikás játékával, másrészt fanatizmusával segítene abban, hogy kiharcoljuk a feljutást.”

Lipcsei Péter bevallotta, úgy tervezte, hogy születésnapján, március 28-án a BKV ellen húz újra zöld-fehér dresszt, s mellőzése bántotta. S bár az is megviselte, hogy a legutóbbi fordulóban sem fért be a huszonkettes keretbe, ismerve mentalitását folytatja a harcot a csapatba kerülésért.

„Hogy Lipcsei Péter feladná? Soha! – hangsúlyozta az orrtörése után a futást már elkezdő Ferenczi István. – Ritkán hallani olyan munkahelyről, ahol az alkalmazott nyolc hónapon át nem hagy ki napot, márpedig Petinek a sérülése óta egyetlen szabadnapja sem volt. Akkor is dolgozott, amikor mi pihentünk, külön készült, és immár olyan állapotba hozta magát, hogy bevethető. Az edző majd eldönti, mikor érdemes szerepeltetni. De állítom, a jó formában lévő Lipcsei Péternek helye van a Ferencvárosban.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik