Puljezevics Nenad köpött, de nem talált

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2009.03.27. 18:03
Címkék
Sporttól idegen jelenet tanúi lehettek a Pick-Szeged–Tatabánya-Carbonex bajnoki meccs szurkolói, amikor az egyik vendégtámadás végén azt látták, hogy a hazaiak klasszis kapusa, Puljezevics Nenad elveszíti a fejét, s Lele Ákos, a tatabányaiak játékosa felé köp.

Az európai kupanegyeddöntőkben vasárnap idegenben lép pályára az MKB Veszprém (BL, a címvédő Ciudad Real ellen) és a Pick-Szeged (KEK, a Nordhorn ellen). A kupa miatt a veszprémiek elhalasztották szerdai bajnoki mérkőzésüket, míg a szegediek sikeres főpróbát tartottak a Tatabánya ellen. Ennek a találkozónak egyik érdekessége volt, hogy a vesztes együttesben szerepelt a szegedi nevelésű Lele Ákos (21 éves), a Pick ügyvezető elnöke, Lele Ambrus fia, akinek a kölcsönadási szerződése az idény végén lejár.

A nevelőegyesületébe majdan visszatérő jobbkezes irányító-átlövő a Szeged–Tatabánya meccsen – az Index internetes lap információja szerint – kisebb konfliktusba keveredett Puljezevics Nenaddal, a hazaiak válogatott kapusával. Lele Ákos a Nemzeti Sport érdeklődésére elmondta, kiszorított pozícióból próbált kapura lőni, kizárólag a gólszerzés volt a szándéka, és a hosszú felső sarokba szánt lövése szerinte nem találta el a világklasszis kapust. A játékos hozzáfűzte, a lövéskor a földre került, s amikor felállt, azonnal odasietett Puljezevicshez, hogy egykori és leendő csapattársától elnézést kérjen, s ezzel elkerüljön minden félreértést.

„Miután elnézést kértem, hátat fordítottam Puljezevicsnek, és igyekeztem vissza a saját kapum felé – mondta Lele Ákos. – Ekkor hallottam a köpés jellegzetes hangját. Bár még közel voltam hozzá, nem éreztem, hogy eltalált volna. A felháborodását megértettem, de szerintem ő is tudja, nem voltam szándékosan szabálytalan, s nem is érdemes az esetet túlragozni.”

Az epizódot figyelő tatabányai és szegedi vezetők egyaránt azt mondták, Lele Ákos lövése nem a kapus fejét célozta, az idegességében magát elragadtató Puljezevics pedig csak az irányító-átlövő felé köpött, de ő sem talált. „Sajnálom a történteket, de azt továbbra sem értem, miért kell a meccs legelején, már a harmadik percben bárkinek is a kapus fejét célozni – mondta lapunknak Puljezevics. – Persze ideges lettem, s helytelenül reagáltam.”

A szegediek szerdán megsérülő játékosai közül Vadkerti Attila térdét pénteken meg kell műteni, Petar Nenadics bokája viszont meg-ngyógyulhat a vasárnapi, nordhorni meccsig. Krivokapics Milorad lázas betegsége miatt kihagyta a csütörtöki edzést.

Legfrissebb hírek

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 perce

Csak a védelmek jeleskedtek, így nem született gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
17 perce

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
18 perce

Bomba meglepetés: a Szeged nem tudta megverni idegenben a Csurgót

Kézilabda
25 perce

A csíkszeredai vereség után felmentését kérte a kolozsvári edző

Minden más foci
30 perce

Légiósok: Keresztes Krisztián megszerezte első gólját a Dundee Unitedben

Légiósok
31 perce

Országúti kerékpáros Eb: Zsankó Petra nem ért célba, Vollering révén folytatódott a hollandok hegemóniája

Kerékpár
39 perce

A Levante diadalmaskodott az újoncok csatáján Oviedóban; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
48 perce
Ezek is érdekelhetik