Fejlődőben az Újváros

S. Á., SZ. A.S. Á., SZ. A.
Vágólapra másolva!
2009.03.27. 18:03
Címkék
Véget ért a szapporói csoda utáni első bajnokság, amely a Mol Liga keretén belül rendezett alapszakasztól az EBEL-ből hazatérő Alba Volán címvédéséig tartott. A magyar első osztály hat klubja teljesítményét értékelő sorozatunk negyedik részében a bronzérmes DAB.Docler kerül terítékre.

Az előző hokiszezon óta egy helyet előrelépve eggyel hátrébb tart a Dunaújváros, mint 2007-ben. Akkor bravúrral döntőbe jutottak az Acélbikák, tavaly azonban még a bronzcsata is balul sült el. Ezek után a 2008–2009-es évadban edzőváltásig érett a folyamat, amely temérdek olyan jégkorongozót termel, aki már a válogatott kapuján dörömböl.

Október elején helycserés trénerváltáson esett át a DAB.Docler, az évek óta irányító Vladimír Matejov helyett a nyáron szerződtetett másod-edző, J. P. MacCallum kapta meg a felkérést a nagycsapat vezetésére. A magasabb hokikultúra képviselője pedig igényt tartott „Vladó” szakértelmére, így a szlovák vezetőből segédedző lett hirtelen. Aztán december közepén távozott a klubtól.

A DAB ezután nagy küzdelemben bár, de lemaradt a Mol Liga alapszakaszának negyedik helyéről, így nem elődöntőzött a magyar-román közös bajnokságban, hanem készülődött az ob I-re, amelyben az EBEL-t otthagyó, címvédő Alba Volán söpréssel ejtette ki az elődöntőben. Így viszont megadatott a visszavágás lehetősége az NZ Stars ellen, amivel élt is az Újváros, megszerezve a bronzérmet.

„A körülmények mindig befolyásolják a teljesítményt – kezdte idősebb Azari Zsolt szakosztály-igazgató. – Rendkívül sok sérüléssel küszködtünk, ráadásul kritikus időben, és a kapusválasztásunk is rossz volt az idény elején. Mire rendbe jöttünk, elment a Mol Liga mezőnye. Az euró árfolyamváltozása a költségvetésben okozott hátrányokat. Ha mindezt számba vesszük, elégedettek lehetünk a bronzéremmel. A vezetőedző kérése volt, hogy a bő válogatott keret tagjai miatt a héten is normálisan eddzünk, és habár ifjabb Ocskay Gábor tragédiája nehezít a helyzeten, a felejtésre talán a legjobb gyógyír a munka. Azt mondtam a fiúknak, hogy olyan kiemelkedő emberi tartással lehet csak sikereket elérni, mint amilyet Gábor megtestesített, akit példaként lehet állítani bárki elé.”

Szombati számunkban az Újpest értékelése következik

Legfrissebb hírek

Újabb magyar érem Szingapúrban! Betlehem Dávid ezüstérmes a 3 km-es sprintversenyben

Vizes vb 2025
51 perce

„Olyan nehéz időszakot éltem meg, amibe sokan belerokkantak volna” – Fábián Bettina a vb-bronzérem után

Vizes vb 2025
1 órája

Óriási bravúr! Fábián Bettina világbajnoki bronzérmes a 3 km-es kieséses sprintversenyben

Vizes vb 2025
2 órája

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
6 órája

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
6 órája

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
6 órája

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik