A fiataloké a jövő

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2009.03.26. 23:41
Címkék
Véget ért a szapporói csoda utáni első bajnokság, amely a Mol Liga keretén belül rendezett alapszakasztól az EBEL-ből hazatérő Alba Volán címvédéséig tartott. A magyar első osztály hat klubja teljesítményét értékelő sorozatunk harmadik részében a negyedik helyen végző NZ Stars kerül terítékre.

Először indított felnőttcsapa tot a hokibajnokságban a sikeres utánpótlás-neveléséről híres Budapest Stars, amely a szlovák Érsekújvárral közösen végül NZ Stars néven játszotta végig az évadot. A csapat a Mol Ligában és az ob I-ben is a negyedik helyen végzett, nem titkoltan utóbbi volt a nagyobb csalódás.

„A Mol Ligában, úgy érzem, kihoztuk magunkból a maximumot, a magyar bajnoksággal kapcsolatban viszont van egy kis hiányérzetem, ha megszereztük volna a bronzérmet, azzal már elégedett lennék – mondta Robert Spisák vezetőedző. – Jól kezdtük az idényt, bár az elején nem tudtuk pontosan, mire számítsunk. Ez a szezon megmutatta, miben kell még fejlődnünk. Tovább kell építkeznünk, már az elején is tudtuk, ez hosszabb folyamat lesz.”

A magyar hokinak mindenképpen jót tett a Stars indulása, a káposztásmegyeri gárda általában izgalmas, jó mecscseket játszott az Újpesttel, a Dunaújvárossal és a Fradival is, ám kétségkívül van még hova fejlődnie. Főleg az idény végén ütközött ki, hogy az együttesnek gondjai vannak a támadóharmadban az akciók befejezésével, a védekezésére ugyanakkor általában nem lehetett panasz. Ez egyrészt a tapasztalt, válogatott játékosoknak, másrészt Björn Wällbergnek köszönhető, akinek a teljesítményéről sokat elárul, hogy a Mol Ligában, illetve az ob I alapszakaszában is a legjobb kapusnak választották. Természetesen nem szabad megfeledkezni a fiatalokról sem, a Stars ugyanis nagyrészt rájuk épül. Dicséretes, hogy a klub végig igyekezett a külföldi „zsoldosok” helyett minél több lehetőséget adni az ifjabb generáció képviselőinek, akik többször bizonyították, ígéretes játékosok, s hosszú távon is lehet rájuk számítani.

„Övék a jövő – folytatta Spisák. – Tehetséges hokisokról van szó, még sokra vihetik. Tény, hogy szükség lenne egykét gólerős korongozóra, de azért nagy változás nem várható a keretben. Az alap megvan, ahhoz kell hozzáépíteni, két-három év múlva nagyon erős csapatunk lehet, amelynek minimum a döntő lesz a célja.”

Pénteki számunkban a DAB.Docler értékelése következik

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik