Csarnok nélkül még mindig vegetálnak

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2009.03.23. 23:25
Címkék
Véget ért a szapporói csoda utáni első bajnokság, amely a Mol Liga keretén belül rendezett alapszakasztól az EBEL-ből hazatérő Alba Volán címvédéséig tartott. A magyar első osztály hat klubja teljesítményét értékelő sorozatunk első részében a hatodik helyen végző Ferencváros kerül terítékre.

Bár egy mérkőzése még hivatalosan hátravan a Héraklész utánpótlás-válogatottal szerdán játszó Ferencvárosnak, az már vasárnap eldőlt, hogy a csapat a hatodik, vagyis az utolsó előtti helyen zár az ob I-ben, csak a majdan az Alba Volán nagycsapatával együtt értékelt farmcsapat, az Alba Volán II végzett hátrébb. A Mol Ligában valamivel jobban teljesített a Fradi, a tíz induló csapat közül hetedik lett.

Szombat estére a lényeges kérdések eldőltek a bajnokságban, ám a Fradi és a Miskolc szurkolói számára vasárnapra is maradt egy kis izgalom. A két együttes nagy csatát vívott egymással az ötödik helyért, és hiába nyert végül 6–5-re a hazai pályán játszó FTC, az ötödik hely megszerzésé-hez ez kevés volt.

„Természetesen keserű a szánk íze – kezdte Pindák László vezetőedző. – Sajnálom, hogy így lett vége a bajnokságnak, jelentősebb hokikultúrákban nem így dől el az ötödik hely sorsa. Külön bosszant, hogy ha megnézzük a statisztikákat, kiderül, egyáltalán nem voltunk rosszabbak a szezonban a Miskolcnál. Mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, valójában számunkra az ötödik–hatodik hely a realitás, és a Mol Ligában is megvalósítottuk, amit előzetesen elterveztünk.”

Realitás. Valóban, bravúr lett volna, ha az amatőrökből álló csapat ennél jobb eredményt ér el. A szezon elején nagy volt a létbizonytalanság a gárda háza táján. Keveset és nem megfelelő módon tudtak edzeni, előfordult, hogy az autók lámpafénye mellett zajlott a tréning.

„Természetesen egy csapatot az eredményei minősítenek, de azért nem szabad elmenni amellett, hogy nagyon sok minden hátráltatott minket a szezonban. Csak nekünk nincs saját csarnokunk, és mindenki tisztában van azzal, hogy a többi egyesületnek milyenek a lehetőségei a miénkhez képest. Ráadásul rengeteg meccset is játszottunk, és mi nem nagyon tudtunk hova nyúlni, nincs junior- vagy ifiegyüttesünk. Sokszor így is erőn felül teljesítettek a fiúk, volt egy-két szép eredményünk. Örömteli, hogy hazai pályán senki sem mehetett biztosra ellenünk, és az is sokat jelent, hogy nincs semmilyen tartozásunk. Nemsokára leülünk a klub vezetőivel, és kiderül, maradok-e, ha igen, akkor az áprilisi pihenő után májustól jön egy kilenchetes alapozás.”

A zöld-fehérek legeredményesebb játékosa Jánosi Csaba lett, aki szeretne bekerülni Pat Cortina szűkített A-csoportos keretébe is, és amondó, a csalódást keltő hatodik hely ellenére voltak biztató jelek: „Jó irányba indult el a csapat, rendezettebbek lettek a viszonyok, a teljesítmény viszont elég hullámzó volt. Nekem személy szerint sokkal jobban ment, mint az előző idényben, de ebben a soromnak is nagy szerepe volt. A válogatottnál szeretnék bekerülni a szűkebb, harmincas keretbe is, ha sikerül, megpróbálom a legjobb teljesítményt nyújtani.”

Szerdai számunkban a Miskolc értékelése következik

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik