A buli utáni éjszaka bulija

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2009.03.22. 23:12
Címkék
Az Alba Volán szombat este zsinórban hetedik, összességében tizedik bajnoki címét szerezte meg – a győztes meccset felszabadult ünneplés követte, amelyből nemcsak a csapat, a nézők is kivették a részüket. A játékosok most egy hét pihenőt kapnak, utána ugyanis elkezdődik a felkészülés a svájci világbajnokságra.

….és repültek a csokik.

A fehérvári hokicsarnokban ez így szokás, ha valami nagyon tetszik a szurkolóknak, a meccs végén csokiszeleteket dobálnak a jégre.

Márpedig az újabb, sorozatban hetedik, összességében a tizedik bajnoki cím – amelyet az Újpest legyőzésével szerzett meg szombat este az Alba Volán – teljes sikert aratott: a 3500 fanatikus rajongó még jóval a találkozó lefújását követően is ünnepelt, s bár ez akkor, abban a pillanatban lehetetlennek tűnt, mégis sikerült tovább fokozni a hangulatot.

„Most a játékosok bemennek az öltözőbe, de kérjük, ne induljanak haza, mert mindjárt visszajönnek egy kis meglepetéssel” – ismételgette a hangosbemondó, de valószínűleg fölösleges volt, hiszen a drukkerek enélkül se mozdultak volna. Aztán valóban újra megjelentek a hősök, s „Bajnokcsapat 2008–2009” feliratú kék pólókat (amelyeken az eddigi tíz bajnoki cím évszáma is szerepel) dobáltak a lelátóra – kell-e mondani, hogy ennél szebb emléket nem is nagyon kaphattak volna a szurkolók…

Aztán persze idővel szép lassan kiürültek a tribünök, de a legfanatikusabbak a csarnok bejáratánál még megvárták a kedvenceket, hogy begyűjtsék a bajnoki aláírásokat, közös képet csináljanak valamelyik hokissal, vagy csak éppen váltsanak velük néhány szót.

„Maradsz a következő idényre is?” – kérdezte egyikük a rájátszás legjobb kapusának megválasztott Szuper Leventétől, aki persze még nem tudott válaszolni, hiszen korai erről beszélni. Előbb pihenni kell, aztán ott a világbajnokság is, szóval ez még nem téma. A szombat este egy belvárosi szórakozóhelyen folytatódott, igazán remek hangulatban. Játékosok, vezetők és a legszerencsésebb drukkerek együtt szórakoztak, s az emelkedett hangulat talán csak hajnali két-három óra után lankadt, addigra ugyanis már érezhetően kimerült a társaság. Ami persze nem meglepő, elvégre a Volán hokisai szeptember közepe óta mindent egybevéve majdnem hetven meccset játszottak, és ez pokolian sok. Rájuk is fér a pihenő, bár abból egyelőre nem jut sok: éppen mához egy hétre, jövő hétfőn találkozik a válogatott keret, hogy Pat Cortina irányításával megkezdje a felkészülést az április 24-én kezdődő svájci világbajnokságra.

Szóval már csak ezért is jól jöttek azok a csokik – kell még az energia…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik