Puljezevics maradna

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2009.03.21. 23:46
Címkék

Nem lehet nem észrevenni, hogy Puljezevics Nenaddal (36 éves) történt valami az utóbbi hetekben. Lapunkban a vb idején elmondta, hogy a válogatottban fényesebb sikerekre vágyott, s mivel ezek elmaradtak, leteszi a címeres mezt (a szövetségi kapitánynak ezt még nem jelentette be). Aztán februárban lemondott a Pick-Szeged csapatkapitányi tisztéről. Emellett a kapuban is visszafogottabb lett a viselkedése. Vajon miért?

„Nincs különösebb gondom, csak néhány vágyam nem teljesült – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére a vb-bronzérmes (2001) kapus. – Attól kezdve faggatnak, hogy mi bajom, amióta lemondtam a csapatkapitányságról, pedig nem volt bonyolult eset. Akadt néhány észrevételem, amelyet elmondtam, de erről nem is érdemes többet beszélni. Továbbra is mindent megteszek a csapatért, mert szeretem ezt a közösséget, de a kapuban a cirkuszi mutatványokkal felhagytam. Előbb jöjjenek a jó eredmények a KEK-ben és itthon, akkor lesz újra ok az örömre.”

A kapustól azt is megkérdeztük, marad-e Szegeden, vagy kapott más ajánlatot.

„Jövő nyárig ideköt a szerződésem, addig legfeljebb kivásárolhat, aki számítana rám – mondta. – A szegedi vezetőkkel még nem állapodtam meg a hosszabbításról, de az első helyen az ő ajánlatuk áll majd. Szívesen maradnék, konkrétumok viszont még nem hangzottak el. Ha Magyarországon maradok, csak a Szegedben fogok védeni. Nekem ezután is csak a csapat sikere számít, s profi kapusként mindent megteszek ezért. Rettenetesen nehéz lesz a KEK-ben és a bajnokságban csúcsra érni, de képesek lehetünk rá.”

A klub vezetői bíznak a rutinos és népszerű Puljezevicsben, akitől továbbra is világklasszishoz méltó teljesítményt várnak.

Legfrissebb hírek

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 perce

Csak a védelmek jeleskedtek, így nem született gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
17 perce

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
18 perce

Bomba meglepetés: a Szeged nem tudta megverni idegenben a Csurgót

Kézilabda
25 perce

A csíkszeredai vereség után felmentését kérte a kolozsvári edző

Minden más foci
30 perce

Légiósok: Keresztes Krisztián megszerezte első gólját a Dundee Unitedben

Légiósok
31 perce

Országúti kerékpáros Eb: Zsankó Petra nem ért célba, Vollering révén folytatódott a hollandok hegemóniája

Kerékpár
39 perce

A Levante diadalmaskodott az újoncok csatáján Oviedóban; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
48 perce
Ezek is érdekelhetik