Új válogatottal a légiósok ellen

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2009.03.19. 23:56
Címkék

Első fellépésére készül 2009-ben a férfi kosárlabda-válogatott. Az esztendő fő feladata az Európa-bajnoki A-divízióban maradás kiharcolása az augusztusi pótselejtezőn Ukrajna, Észtország és Csehország ellen (a túléléshez két riválist kell megelőzni). A felkészülés nyitánya a jövő szombati, nyíregyházi All Star-gála, ekkor a ligaválogatottal mérkőzik meg Mészáros Lajos együttese. A szakmai igazgató új stábot toborzott maga köré: a jövőben Sabáli Balázs és Dzunics Braniszlav segíti a munkáját.

A gálára olyan keretet jelöltek ki, amelyben ötvöződik a rutin és a fiatalos lendület: Sitku Ernő már elmúlt 37 éves, míg Hanga Ádám áprilisban lesz 20, az átlagéletkor 28.3 év… Ami az ellenfelet illeti, a Peresztegi Nagy Ákos (Albacomp) és Pór Péter (Szolnok) vezette ligaválogatottban a kaposvári Orosz Lászlón kívül csak légiós kapott helyet.

A fő attrakciónak számító All Star-meccs mellett pályára lépnek a Bujtosi-csarnokban a Nyíregyházi TKF kosarasai is, akik negyed százada harcolták ki az NB I-es szereplés jogát, délelőtt pedig ingyenes jam sessionre várják az érdeklődőket.

A gála keretében Dávid Kornélt is elbúcsúztatták volna a válogatottól, de az egykori NBA-kosaras a Cavaliers játékosmegfigyelőjeként épp Clevelandben tartózkodik majd. Így az ő ünneplésére augusztus végén keríthetnek sort, feltéve, hogy sikerül a Hepp Ferenc századik születésnapja tiszteletére tervezett meccsre meghívni a világbajnok spanyolokat.

Legfrissebb hírek

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
34 perce

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
56 perce

Puskás–Suzuki-kupa: Budapest Honvéd–Juventus döntő

Minden más foci
1 órája

Jégkorong-vb: a kanadai kapitány nem ígérheti meg Crosby játékát

Jégkorong
1 órája

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
1 órája

Vízilabda: a Semmelweis Egyetem átveszi az OSC játékosait, már megvan az új vezetőedző is

Vízilabda
2 órája

Egy ötödik és egy tizedik hely a floorball-világbajnokságról

Egyéb csapat
2 órája

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik