Egy lépésre a bronz

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2009.03.17. 00:29
Címkék

A bronzéremért folytatott párharc első találkozóján a DAB.Docler büntetőkkel nyert idegenben, a hazaiak tehát újabb győzelemmel nagy lépést tehettek a dobogó felé, míg az NZ Stars szerette volna visszaszerezni pályaelőnyét.

A Dunaújváros remekül kezdett, hiszen még egy perc sem telt el, amikor Magosi Bálint vezetést szerzett. Az előny növeléséről Galanisz Nikandrosz kétszer is gondoskodhatott volna, de mindkétszer Björn Wällberg nyerte meg a párharcot. A harmad végére átvette az irányítást és a vezetést is a Stars. Holéczy Roger emberhátrányból, Tomás Hertl pedig létszámfölényben talált Jozef Racko kapujába.

Nem volt magas színvonalú a játék, és ez a folytatásra is igaz maradt, pedig volt alkalma mindkét gárdának a gyakorlásra. Rengeteg volt a hiba mindkét oldalon, és a létszámfölényes helyzetek kihasználása sem sikerült. Egy esetet kivéve, amikor David Vychodil kettős fórt értékesített (2–2). A játékrész utolsó öt perce aztán ismét pörgősebb lett, de a döntés a befejező húsz percre maradt. A DAB igyekezete gyorsan góllá érett, Magosi értékesített egy fórt, a hátralévő időben pedig nagyon küzdött a Stars, de a hazaiak találták el kétszer is a kapuvasat.

Már csak egy győzelemre áll a Dunaújváros a bronzérem megszerzésétől.

Legfrissebb hírek

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
19 perce

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
49 perce

A „középszerű, sz.r játékosokkal” eredményes edző és a bátor beszólás a Néphadsereg tisztjeinek – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Kiss Virág ősztől újra külföldön pattogtat

Kosárlabda
1 órája

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
1 órája

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
1 órája

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
2 órája

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2 órája
Ezek is érdekelhetik