Talmácsi Gábor ennél jobbat vár

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2009.03.15. 23:13
Címkék
Talmácsi Gábor vasárnaptól folytatja az idény eleji teszteket a 250 köbcentis kategóriában, s a mostani háromnapos tréning akár szintfelmérőnek is jó lehet, hiszen Estorilban Mattia Pasini kivételével mindenki ott van az élmezőnyből, aki számít. A magyar világbajnok 53 kört tett meg, és az ötödik időeredmény volt az övé.

Könnyen kezdődött, talán túl könnyen is. Talmácsi Gábor viszonylag hamar elérte az 1:43-as köridőt, amellyel délelőtt egy ideig a második leggyorsabb volt Marco Simoncelli mögött, ám délután már nem tudott olyan ütemben gyorsulni, ahogyan szeretett volna.

„Bármit állítottunk a motoron, nem léptünk előrébb – mondta Talma. – Nem jó a motor súlyelosztása, de egyelőre nem tudjuk, mit kellene megváltoztatni ahhoz, hogy jobban tudjak fordulni a kanyarokban. Az a baj, hogy bejáratuknál nem tudok optimális féktávot venni, emiatt nem sikerül úgy befordulni, ahogyan kellene, ahogyan szeretnék. Rossz a ritmusom, ez okozza a gondokat.”

A tesztnap végén természetesen csapatmegbeszélés következett: mit tegyenek, hogyan oldják meg a problémát? A motorba nem kerültek új alkatrészek a legutóbbi tréning óta (amelynek utolsó napján Talmácsi volt a leggyorsabb), úgyhogy biztosan a beállításokkal van baj. Ezt jelzi, hogy míg délelőtt Talma simán tartotta a lépést a kategória legjobbjaival, délutánra több mint másfél másodpercesre nőtt a különbség közte és az éllovas Simoncelli között. Talmának meg kellett elégednie az ötödik legjobb időeredménnyel.

„A legutóbbi teszten is ez történt – bizonyos szintig gyorsan eljutok, onnan azonban nehéz tovább haladni – magyarázta Talmácsi. – Pedig meg kell találnunk a módját, mert egyelőre túl nagy a különbség köztem és Simoncelli között. Nem lenne szabad, hogy ekkora legyen. Érzem, nem velem van a baj, csak az a gond, ha megpróbálnék gyorsabban menni, még jobban kisodródna a motor. A csapat egész este azon dolgozott, hogy hétfőre meg­oldást találjon.”

Ami Talmácsi műtött csuklóját illeti, úgy tűnik, jót tett neki, hogy a múlt hetet Olaszországban töltötte, és speciális kezelést kapott – mert bár egész nap motoron ült és terhelte, estére egyáltalán nem fájt a keze.

Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
9 perce

Először nyert a svéd bajnokságban Nagy Martin csapata

Kézilabda
25 perce

Megvan a következő két női és férfi röplabda-vb helyszíne

Röplabda
39 perce

Férfi kézi MK: győzelemmel távoztak a hevesiek Békésről

Kézilabda
59 perce

Rozman Sándor lett a magyar kispályás labdarúgó-válogatott szövetségi edzője

Magyar válogatott
1 órája

Világszínvonalú cheer edzőképzés indul hazánkban

Egyéb egyéni
1 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban

Olasz labdarúgás
1 órája

Atlétika: magyar második hely és Marton Zsófi nagy dobása Kaposváron

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik