Várni rossz

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2009.03.11. 23:49
Címkék

Sávoly. Másfél évvel ezelőtt még azt sem tudtam, egyáltalán hol van a térképen, most meg kedvem lenne a földhöz vágni egy tányért csalódottságomban, ha arra gondolok, nem tölthetem ott szeptember harmadik hétvégéjét.

S tudom, nem vagyok egyedül.

Szép álom volt, hogy már az idén idejön a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye, hogy Valentino Rossi, Dani Pedrosa és Casey Stoner a mi pályánkon vív vérre menő csatát a pontokért – a mi országunkban, a mi szurkolóink előtt –, s hogy annyian nézik meg Talmácsi Gábort és Tóth Imrét, ahányan csak akarják, mert nem szab többé gátat a távolság.

Elképzeltem – s már a puszta gondolattól is végigfutott a hátamon a hideg –, amint százezer őrjöngő szurkoló lengeti a zászlókat Európa egyik leggyorsabb és legújabb versenypályáján, lent, a katlanban pedig visítanak a motorok. Hogy a pilóták elismerően bólogatnak a létesítmény láttán, hogy jól érzik magukat itt, visszavágynak, visszajönnek… Hogy a száguldás professzorai a hazai drukkerek mellett sok turistát is vonzanak hozzánk, ami a jelen gazdasági helyzetben enyhén szólva sem lenne elhanyagolható.

De a száguldó zsenik nem jönnek – legalábbis az idén biztosan nem.

A sportért felelős miniszter még nem tett le a futamról, keresik a megoldást a Magyar Nagydíj megrendezésére, a Hungaroring vezetői is felajánlották segítségüket, a Balatonring spanyol kivitelezői viszont megkérték a világbajnokság szervezőjét, jövő tavasszal legyen az első Magyar Nagydíj – vagyis már a 2010-es vb-szezonban. A hajó egyre távolodik – s csak jövőre jön vissza…

A következmények?

A versenyzőknek lesz egy szabad hétvégéjük a szezonvégi nagy hajtásban (talán még hálásak is lesznek érte), a Balatonring tulajdonosainak még további hét hónapjuk az építkezésre, a magyar drukkereknek pedig eggyel kevesebb álmuk.

Az egyetlen, aki valószínűleg örül a hercehurcának, nem más, mint a brnói versenypálya igazgatója. Ő legalább biztos lehet benne, hogy az idén is több tízezer magyar kel útra a futamára.

Erre a rohamra Sávolynak még várnia kell.

Mit mondjak?

Lehet, hogy nem menekül meg az a tányér.

Várni rossz.

Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
11 perce

Először nyert a svéd bajnokságban Nagy Martin csapata

Kézilabda
27 perce

Megvan a következő két női és férfi röplabda-vb helyszíne

Röplabda
41 perce

Férfi kézi MK: győzelemmel távoztak a hevesiek Békésről

Kézilabda
1 órája

Rozman Sándor lett a magyar kispályás labdarúgó-válogatott szövetségi edzője

Magyar válogatott
1 órája

Világszínvonalú cheer edzőképzés indul hazánkban

Egyéb egyéni
1 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban

Olasz labdarúgás
1 órája

Atlétika: magyar második hely és Marton Zsófi nagy dobása Kaposváron

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik