Utolsó esély a sikerre

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2009.03.11. 00:39
Címkék

A Honvéd az utolsó szalma szálba kapaszkodna szerdán.

George F. Hemingway már a szezon előtt kiadta az ukázt a csapatnak: a nemzetközi indulás kiharcolása a legfőbb cél. S mivel az együttes meglehetősen gyenge őszt produkálva jelenleg csupán a 13. helyen áll a tabellán, egy fronton maradt esély a tulajdonos kívánságának teljesítésére: a Magyar Kupában.

Bizalomra adhat okot, hogy az új vezetőedző, Sisa Tibor vezetésével a Honvéd egyelőre veretlen – a Ligakupában a Vasas ellen 5–1, míg a bajnokságban Diósgyőrben 0–0 –, ám a piros-feketéknek hazai pályán mindenképpen előnyt kellene szerezniük a visszavágóra. A kispesti tulajdonos ezekben a napokban az Egyesült Államokban intézi üzleti ügyeit, ám a távolból üzent: eredményes futballt vár csapatától.

Sisa Tibor ezért a legerősebb összeállításban küldi ki együttesét szerdán 18 órától a Bozsik-stadion gyepére, hiszen most már kimondvakimondatlanul a Magyar Kupáé az elsőbbség.

Az utolsó esély – mondhatnánk.

Így látja ezt a kispestiek középpályása, Maróti Béla is.

„Hetekkel ezelőtt beszélgettünk az öltözőben a tulajdonossal, ahol szó esett arról, hogy a Magyar Kupa kiemelt helyet foglal el a tavasszal a csapat életében – mondta a játékos. – Az elmúlt napokban alaposan felkészültünk a Kecskemét stílusából, videón többször elemeztük a játékát. Harcos, kemény csapat, de nem izgulok, a miénk is az. Meg kell ragadnunk a lehetőséget.”

S hogy a szerdai találkozót a Kecskemét sem veszi félvállról, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Győr elleni bajnokin két alapemberét is a kispadra ültette Tomiszlav Szivics vezetőedző: Csordás Csaba és Vladan Szavics a győri öltözőben, a találkozó előtt tudta meg, hogy ezúttal pihentetésül csereként kapnak lehetőséget.

Kipihenték magukat, úgyhogy biztosra vesszük, szerdán ott lesznek a KTE kezdőcsapatában.

Legfrissebb hírek

Négy konzul segíti a magyar szurkolókat a Maribor–Paks Kl-selejtezőn

Európa-konferencialiga
9 perce

Tóth Anna: Lehet nagyobbat álmodni, de sok munka kell hozzá

Atlétika
19 perce

Vizes vb: 200 háton Kós a 9., Kovács a 4. idővel középdöntős; a női 4x200 méteres gyorsváltónk döntős

Vizes vb 2025
35 perce

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
3 órája

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: a Paks, az ETO FC és a Puskás Akadémia is játszik a Konferencialigában

Minden más foci
7 órája

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
7 órája

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik