Borult a hétvégi program

K. K.K. K.
Vágólapra másolva!
2009.03.11. 00:39
Címkék

Teljesült a ferencvárosi óhaj.

Az FTC vezetősége a múlt héten jelezte az MLSZ versenybizottságának, hogy az Albert-stadion reflektorainak fényereje nem megfelelő, így szeretné, ha a hétfő estére kiírt, Bőcs elleni televíziós bajnokit szombat délután rendezhetné meg. A Nemes Ferenc szövetségi alelnök vezette cég szakemberei hétfőn elvégezték a méréseket az Üllői úton, és továbbították az eredményt az MLSZ-nek: a vizsgálat megmutatta, hogy a két kapu előtt nem azonos a fényerő, és az esetleges esőzés is gondot okozhat. Így a keddi, élvonalbeli egyesületek elöljáróinak és a tévés társaságok képviselőinek megtartott ülésen a testület javasolta az időpontmódosítást. A versenybizottság ugyan csak a héten véglegesíti az új programot, ám minden bizonnyal elfogadja a változtatásokat, melyek szerint hétfő este héttől a Kaposvár–ZTE találkozó kerül képernyőre, a Fradi–Bőcs meccs pedig szombaton három órától lesz látható a Sport Tv-n az eredetileg megadott DVSC– Nyíregyháza mérkőzés helyett – utóbbi azonban a már korábban elkezdett biztonsági előkészületek miatt szintén délután háromkor kezdődik.

„A tárgyaláson májusig megállapodtunk a közvetítendő mérkőzések időpontjáról, a hétvége programját érintő módosítást pedig a megbeszélésen részt vevő versenybizottsági vezető előtt dolgoztuk ki – mondta Elbert Gábor,az MLSZ főtitkára. – A Fradi és a Bőcs helyett képernyőre kerülő csapatok örültek a lehetőségnek, a televíziós társaság elégedett, mert az FTC meccse is látható lesz, a ferencvárosi vezetőség is elérte célját az időpont-változtatással, ráadásul a DVSC képviselői sem bánkódnak, hogy végül nem tévés bajnokit játszanak.”

Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott az Újpest az ukrán bajnokság ötödik helyezettjével

Labdarúgó NB I
10 perce

Supermoto-vb: Visontán nyert először Bereczki, német siker S1GP-ben

Egyéb autó-motor
36 perce

Két magyar érem a boccia Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Van der Poel közel állt a bravúrhoz, de Tim Merlier nyerte meg a chateauroux-i sprintet

Kerékpár
1 órája

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
1 órája

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
1 órája

Gyorsasági kamion Eb: újabb győzelem és harmadik hely Kiss Norbertnek a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
1 órája

Szétlövés után negyedik lett a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik