A szentély reményében

Családi találka előtt áll?Családi találka előtt áll?

Pontosan, összeszedem a többieket, a feleségemet és a srácokat – bólogat Paul Shaw, az FTC 35 éves angol támadója, csapatkapitánya. – Állandó, visszatérő program. Hiányozna, ha nem lenne.

És Anglia? Nincs honvágya?

Lássuk csak: az ottani barátainkat, a rokonokat szeretném gyakrabban látni. Ennyi. Élvezem a magyarországi életet, akárcsak a családom többi tagja.

Tudna hosszabb ideig is köztünk élni?

Ez a klubomtól, a Ferencvárostól, azaz az itteni lehetőségeimtől is függ. Júniusban mindenesetre beiratkozom a budapesti B-licences edzőképző tanfolyamra, a többit meglátjuk. A futball velejárója, hogy nem tudhatod, meddig tart a karriered. Hetekig, hónapokig vagy évekig? Úgy érzem, ideje elkezdenem felkészülni a „civil” folytatásra. Közben átgondoltam: igen, itt tudnék maradni.

Ahhoz már eléggé régóta szívja az Üllői úti levegőt, hogy az utóbbi hónapok változásairól véleményt alkosson, többek között a pályán belül és azon kívül tapasztalható folyamatokról, a különbségekről.

Kétezer-hét októbere óta játszom a Ferencvárosban, és ez alatt az idő alatt szinte minden megváltozott, új irányt vett a klub.

Leírva nem sok a tizennyolc hónap, de a fejlesztési, a stadionépítési terveket és a keret átalakulását elnézve úgy tűnik, egy évtizedet sűrítettek másfél évbe.

Kívülről szemlélve az eseményeket talán tényleg így fest a Ferencváros. A célok változatlanok: az idén feljutás, aztán pedig a nemzetközi porond. Képtelenség folyton csúcssebességen pörögni, de törekedned kell rá, és az újtól sem szabad ódzkodni. Ami a hátteret illeti: a klub mint egész lényegesen szervezettebb. A marketing, az arculatkialakítás profibb, a szponzoráció is fejlődött. A pályán végbement változások mindamellett szembetűnőbbek, és itt nem csak az első csapatról beszélek. Sőt a fiatalok nálunk is fontosabbak! A Fradinál az utánpótlás-nevelés nem frázis, az akadémia pedig azért is lényeges, mert ezzel az intézménnyel pluszlökést adhatunk a gyerekeknek abban az elhatározásukban, hogy akarjanak nálunk focizni, akarjanak a Ferencváros labdarúgói lenni. A pozitív imidzs elengedhetetlen, kellenek a képzett, hiteles edzők, menedzserek, de a körülmények, a létesítmények terén is fel kell mutatni valamit.

Melyik fontosabb: új stadion vagy akadémia?

Hűha! Az előbb a gyerekek, a fiatalok mellett tettem le a voksom. Talán nem keveredek ellentmondásba önmagammal, ha azt felelem: a stadion nem csak a jelennek szól, a srácok templomként tekintenének rá, szentélyként, ahová be akarnak jutni – és elsősorban nem nézőként, rendőrként vagy rendezőként…

Visszatérve a pályán belüli változásokhoz: önnek mi a legszembetűnőbb eltérés a mai és másfél évvel ezelőtti csapat között?

A fiatalok feltétlenül, de talán az idősebbek is keményebben edzenek, mint akkor. Több mint harmincan vagyunk, de keveseknek osztanak meccsszerelést, ezért elképzelhetetlen, hogy valaki „ma nincs kedvem” hangulatban vágjon neki, mondjuk, a keddi edzésnek.

A légiósoknak, az angol klubvezetőknek, netán az edzőnek köszönhető a szemléletváltozás?

Ez nem külföldi vagy magyar kérdés. Verseny van és kész. Ilyen egyszerű.

Melyik élvonalbeli mérkőzésen járt legutóbb?

A helyszínen még sohasem néztem végig egyetlen első ligás magyar bajnokit sem.

Miért nem?

Inkább a televíziót, a közvetítést választottam – a családom vagy a csapat miatt.

Ön szerint mi a markáns eltérés az első két osztályban előadott foci között?

Az élvonal magasabb színvonalú, gyorsabb a játék, a futballisták erősebbeknek, izmosabbaknak tűnnek, mint az alacsonyabb osztályúak. A koncentrációs szint is magasabb, ezt a saját bőrünkön éreztük a Haladás elleni Magyar Kupa-mérkőzésen.

A magyar futballt és az angolt összevetve, mi az, amit pozitívumként, illetve negatívumként említene a témakörben járatlan, ám érdeklődő ismerősének?

A magyar játékosok technikásak, a fiatalok képzettségére nem lehet panasz, a magyar futballista mer játszani. Az ellenpólus? Ritkán szerencsés hasonlítgatni, de ezúttal élek a lehetőséggel: fizikai felépítésben, erőállapotban és taktikai téren az angolok jobban állnak, a játékosok otthon a negyedik vagy az ötödik vonalban is nagyon jók ezeken a területeken. Kérdezhetek most én? Valamit nem értek: alig találkozom olyan emberrel, aki ne érdeklődne a labdarúgás iránt, ehhez képest a mérkőzéseken – kivétel persze akad – borzalmasan kevés a szurkoló. Miért?

A nagy magyar „körbemutogatós” szerint ezért a játékosok, az edzők, a vezetők és a média a felelős, és persze a körülmények, a stadionok állapota.

Értem. Ez utóbbit mellesleg én is megemlíthettem volna.