Megvan a tornagyőzelem

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.03.06. 23:27
Címkék
A Szlovénia elleni fölényes győzelem után Svédországgal szemben már sokkal szorosabb meccset játszott a magyar női válogatott, ám végül 31–29-re diadalmaskodott, s megnyerte a Pannonkupát.

Furcsa a kapusok helyzete. Herr Orsolya például az első félidőben szinte alig találkozott a labdával a svédek elleni meccsen, nem csoda, hogy jó negyedóra elteltével Imre Vilmos szövetségi kapitány lehívta a pályáról a győriek klasszis kapusát, és Pastrovics Melindát küldte a helyére. Pedig nem volt különösebb gondban a válogatottunk, hiszen a csere idején is vezetett, ám a védekezés ismét messze volt a tökéletestől, Herr pedig ebben a fázisban nem tudta bravúrokkal korrigálni a társak hibáit. A támadójáték azonban újfent gördülékeny volt, Görbicz Anita és Szamoránsky Piroska vezérletével sűrűn voltak eredményesek a mieink, ám a hátul elkövetett hibák miatt harminc perc játék után döntetlenre állt a Pannon-kupa aranycsatája.

A folytatásban aztán visszatért a magyar kapuba Herr Orsolya, s elkapta a fonalat, amit az első játékrészben még nem talált. A szünet utáni első hét svéd lövést hatástalanította a Győrből távozni készülő játékos, s ezzel megadta az alaphangot a mieink előnyszerzéséhez. Igaz, éppen ebben az időszakban dadogott a magyar válogatott támadójátéka, így a bravúrsorozat ellenére csak két góllal vezetett a hazai együttes.

Herr a folytatásban is tartotta remek formáját, nagyrészt az ő parádéjának volt köszönhető, hogy a hajrá előtt már úgy tetszett, eldőlt a mérkőzés, hiszen 30–24-re vezettek a mieink. Ekkor azonban néhányszor túlzottan magára hagyták védőink a svédek jobbszélsőjét, Nathalie Hagmant, aki sorozatban négyszer volt eredményes, és ezzel újra szorossá tette a mérkőzést. Mielőtt azonban túlzottan izgulni kellett volna, a debreceni Bognár Barbara megszerezte első válogatottbeli gólját, így a svédeknek már nem maradt esélyük a fordításra.

Az ellenfél kapitánya, Per Johansson az utolsó percben, alaposan rácáfolva a északi emberek hűvösségéről szóló vélekedésekre, még kivágott egy hisztit a zsűriasztalnál, ám mire véget ért a 31–29-es magyar győzelemmel záruló találkozó, a svéd szakember is lehiggadt. Mindenkivel kezet fogott, aki szembe jött vele, jelezve, hogy megbánta dührohamát. Tulajdonképpen a magyarok kapusára, Herr Orsolyára haragudhatott volna, hiszen főleg miatta kapott ki Svédország Miskolcon. Ám Per Johansson igazi úriemberként gratulált a győri kapusnak is…

Legfrissebb hírek

Németh Hunor: A nyári felkészülés után jön el az én időm

Minden más foci
9 perce

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
26 perce

Kínos! Guardiola összekeverte saját játékosát a Barca kiszemeltjével – videó

Klub-vb
26 perce

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
34 perce

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
35 perce

Fehérvár: végleg megvették a kölcsönben lévő védőt, de aligha marad – sajtóhír

Labdarúgó NB I
41 perce

2026-ra halasztották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
1 órája

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik