Ma is utolérhetetlen

Ha azt mondom, Ferjáncz Attila, sokan a legendás győzelmekre, az Eb-sikerekre asszociálnak, vagy éppen a Renault Gordinire, amely a maga tökéletességével még ma is megdobogtatja a rajongók szívét – igaz, már csak a historic-viadalokon. Szóval Ferjáncz ha akarná, se tagadhatná le a múltját (persze nem is akarja), hiszen ő a magyar autósport egyik élő legendája, afféle ikon.

Talán ez is az oka annak, hogy nagyon sokan hisznek benne: nem is olyan régen körülbelül kétharmados többséggel választották meg újra a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnökének.

Támadták, támadják, mégsem panaszkodik

„Sokan megkerestek, versenyzők, barátok, szimpatizánsok, összedugtuk a fejünket, és azt mondtam, ha sikerül legalább kétharmados többséget szerezni, vállalom a jelöltséget – mondta Ferjáncz. – Nem volt könnyű, pedig akkor még nem is számoltunk a gazdasági válsággal, amely a mi sportágunkat talán a többinél is jobban sújtja, de végül is belevágtunk.”

Aki ismeri, tudja, hogy Ferjáncz nem hatalomvágyó ember. Hogy akkor miért akart mégis újra a sportág első embere lenni? Gyerekkora óta benzingőzben él, versenyautók és motorok között nőtt fel, egyszerűen nem volt más választása. Ha némi pátoszt szeretnénk csempészni a történetbe, akkor annak most lenne itt a helye. Ahogy ő fogalmaz, tulajdonképpen az autósport volt az élete, majd helyesbít: még ma is az.

„Néhányan rám sütötték, hogy elégtételre vágyó pasas vagyok, aki csak azért harcol, hogy az önbecsülése rendben legyen. Pedig egyáltalán nem így van: jól éreztem magam az elmúlt két évben, volt időm a magánéletemre, és közben különféle nyavalyáim is előjöttek, amelyekkel orvosokhoz jártam. Aztán végül csak megválasztottak, s ez rengeteg feladatot hozott magával, hiszen szorított az idő…”

Tagadhatatlan, Damoklesz kardjaként lebegett az új elnökség feje felett a döntés, mi legyen a raliban, maradjanak-e a World Rally Carok vagy sem, hogy egyáltalán kivel kössenek támogatói szerződést, hogy újra megállapodjanak-e a Hungaroringgel, amellyel lejárt a szövetség szerződése (a pálya meghatározó szerepet játszik a gyorsasági szakág életében), no és persze még van száz sportszakmai feladat. Mostanra jutottak el addig, hogy már látja az alagút végét.

Ennek ellenére támadták, támadják.

Ferjáncz azonban nem panaszkodik, tudta, mit vállal, tudta, hogy néhány döntése nem arat majd osztatlan sikert. Mindig vannak, akik más irányvonalat képviselnek. Azt mondja, ez természetes, úgyhogy az ajtaja mindenki előtt nyitva áll, s ő bizony nem szégyelli megköszönni a jó tanácsot.

Szüksége is van rá, hiszen kár lenne tagadni, akadnak problémák. A környezetvédelem a listák élén áll – nem is a versenyautók miatt (azok ma már megfelelnek az összes szigorú követelménynek), inkább azért, mert rengeteg a néző, s a tömegeket néha nehéz kezelni, bár nem lehetetlen.

Az autósport hőskorában talán könnyebb volt

„Nagy álmom volt annak idején, hogy ralivilágbajnoki futamot rendezzen hazánk. A lengyeleknek már van versenyük, ez azt bizonyítja, hogy a küldetés nem lehetetlen, mégis azt mondom, az én életemben már aligha kerül rá sor. Ahhoz kiegyensúlyozott gazdasági helyzet kellene, kiegyensúlyozott sportélet és megfelelő szakemberek. Utóbbiakban nincs hiány, a válság azonban nagyon is érezteti a hatását – a sportban is.”

Mennyire más volt ez évtizedekkel ezelőtt, az autósport hőskorában… Hatan-heten utaztak egy párossal, s bár olykor küzdeni kellett a vízumért, azért, hogy egyáltalán elhagyhassák az országot, legalább voltak népes egyesületek, amelyek mögött nagyvállalatok álltak. Bizonyos szempontból könnyebb volt. Most más a helyzet: az egyszemélyes csapatok a saját csatáikat vívják, s a szövetség irányítása is jóval nehezebb.

„Itt érteni kell a sporthoz, az emberekhez, a pénzügyekhez, jóval nehezebb és összetettebb feladat, mint száznyolcvannal száguldani a fák között. Mégis megvannak a szépségei: békét kell teremteni a versenyzők között, mert vannak ellentétek, kicsinyes, esetenként értelmetlen harcok dúlnak, ezeket kell megszüntetni, mert csak így csalogathatjuk vissza a támogatókat és a nézőket.”

A fia is rajong a raliért – nem örül, de támogatja

No meg jó versenyekkel. S erről a ralisok (meg a ralikrosszosok, autókrosszosok, gyorsaságisok, terepralisok) gondoskodnak, köztük egy újabb Ferjáncz. Az egykori Eb-menő fia, András is a rali felé kacsingat. Az apja nem lejt örömtáncot emiatt, de azért nem titkolt büszkeséggel a hangjában beszél a „gyerekről”. Félti, persze hogy félti, de azt azért elismeri, a navigálásban például kifejezetten tehetséges.

„A vezetés… Nos, az már más lapra tartozik. Annak ellenére, hogy elfogult vagyok, látom a hiányosságait is: a látása, a reflexei… Van még miben fejlődnie. Támogatom, segítem, de ő másképp szemléli a világot, mint mi annak idején. Még alig indult néhány versenyen, de már világbajnoknak készül – s az autósport minden mást háttérbe szorít az életében. Pedig ebből nem lehet megélni, soha nem is lehetett. Jobban örülnék, ha előbb tanulna, s csak azután adná versenyzésre a fejét. Vagy akkor sem, mert nem szeretném, ha baja esne. De nincsenek illúzióim. Engem sem lehetett megállítani annak idején, ha akartam valamit. És ez a mai napig sem változott.”