A magyar élvonalban szereplő profi klubok közül a télen négy jutott pénzhez abból, hogy külföldre eladott játékost. Ez az adat megcáfolja azt a menedzserek és a klubvezetők által egyébként szívesen emlegetett tézist, hogy a magyar futballbajnokság remek ugródeszka az ideszerződtetett gyenge vagy jó esetben gyenge közepes szintű futballistáknak, s alátámasztja azt a vélekedést, hogy a nem túl magas nívójú iparág képtelen tucatszámra felvonultatni jól értékesíthető labdarúgókat. Persze már hallom a megmondóemberek, az örök optimisták szerepében tetszelgők riposztját, hogy hiába csak négy eladott labdarúgót mutat az egyenleg, azért csaknem ötszázmillió forint így is befolyt a klubkasszákba: emitt ötven-ötven, amott hatvan, másutt pedig egyenesen háromszázmillió! S ha most hitetlenkedünk is, akkor majd a nyáron nézzük meg, micsoda játékosmozgás lesz itt! Ígérem, hogy meresztem a szemem, de félek, júliusaugusztus tájékán ebből a ligából legfeljebb a már lejárt szerződésű játékosokat viszik el – s nemhogy összesen ötszázmillióért, hanem ingyen… Persze nem gúnyolódni akarok, csak jelezni, ez a bizonyos téli négy eladás nagy bajt sugall, leginkább azt, hogy minden szemfényvesztés, hamis ígéret ellenére (is) híján vagyunk az értékeknek, s hogy itt a pillanat, amikor a fociguruk valóban cselekedhetnének. Eljött ugyanis az ideje a sokat emlegetett fiatalításnak, azaz most, a szükség, a válság idején lehetne a magyar utánpótlásból bátrabban kiemelni azokat a tizenhét-tizennyolc éves, ígéretes tehetségűnek mondott játékosokat, akik lendületet adhatnának a magyar focicirkusznak. Persze semmi ilyesmi nem történik… Végigböngészve az NS labdarúgó-adatbankját ugyanis csak az tűnt fel, hogy a megszorítások idején a Haladás és az MTK kivételével egyik klub sem tárta ki a profi keret öltözőjét a saját nevelésű futballisták előtt. A rendszer tehát maradt, amilyen volt, zárt közeg, és az érdekek továbbra is arról szólnak, hogy csak még ezt a napot, hetet, tavaszt éljék túl valahogy. Tetszenek tudni, nálunk a futballban ez a nagy show…