Elküldték az NHL-edzőt

AMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁSAMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.03.03. 23:54
Címkék
Felpörögtek Székesfehérváron az események: az edzőt, Ted Satort menesztették, Énekes Lajost ideiglenesen kinevezték, a csapatkapitány pedig Tokaji Viktor lett. Kérdés, ezek a változtatások megoldják-e a felszínre törő problémákat…

„Mester, menni fog?”

Ezzel a főcímmel jelent meg a keddi Nemzeti Sport.

A mester megy. Viszont – hiába köszönt el hétfő délelőtt a játékosoktól, meggondolta magát – nem önszántából. Elküldték.

Kedd reggel ugyanis felgyorsultak az események. Az Alba Volán amerikai szakvezetője, Ted Sator fél kilencre volt hivatalos a klubirodába. Szemtől szemben ült idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgatóval, aki tolmácsolta a klub vezetőségének, elnökségének döntését, mely szerint a jövőben nem őt képzelik el a csapat élén. Ocskay felajánlotta a márciusi fizetést, de Sator nem fogadta el, a nála lévő, 2010-ig érvényes szerződésére hivatkozva fogta a sátorfáját, és távozott. S állítólag addig nem mozdul a városból, amíg nem egyeznek meg. Az álláspontok megmerevedtek. A klub és egy neves, NHL-ben bizonyított edző között. Ide jutottunk…

Ted Sator ezután az edzői szobába indult, ahol (volt) segédjével, Énekes Lajossal váltott néhány szót. Szoros köztük a kötelék. Nem régóta ismerik egymást, ám azonnal egy hullámhosszra kerültek. Mindketten végtelenül sajnálták a történéseket.

De mi történt? Ahogy keddi számunkban megírtuk, a múlt heti, csíkszeredai váratlan vereség (a HC győzte le a jubileumi tornán a csapatot) kiverte a biztosítékot a vezetőknél. Azon nyomban húszszázalékos februári fizetésmegvonást jelentettek be, ami viszont a játékosok nagy részénél ért fel főbenjáró bűnnel. A megosztott társaság végül szavazás után úgy döntött, sztrájkba kezd. Egy biztos, pénteken, noha ki volt írva, elmaradt az edzés…

„Aki hétfőn nem lesz a jégen, fel is út, le is út!” – adott ultimátumot a főnökség, s hatott a kemény szó, mert azóta mindenki teszi a dolgát. Kivéve a menesztett Ted Satort…

Nem titkolják, a fehérváriak azonnal felvették a kapcsolatot a válogatott másik segédedzőjével, Diego Scandellával, aki azonban svájci, luganói fizetése miatt köszönte szépen, nem vállalta a nem túl egyszerű feladatot. De nem a magyar bajnoki cím megszerzése kapcsán használjuk a jelzőt, hiszen nem megsértve az ellenfeleket, edző nélkül is illene megszereznie a Volánnak 10. aranyérmét. Sokkal inkább a társaság felrázása, a játékosok kapcsolatainak helyrehozása, a több táborra szakadt öltöző rendbetétele tűnik rendkívül kemény vállalkozásnak.

Ideiglenesen Énekes Lajosra bízták a csapatot – hogy az ideiglenes jelleg meddig tart, egyelőre senki sem tudja. Várhatóan a bajnokság befejezéséig, de nem zárható ki, egyszer csak feltűnik majd egy edző az öltözőben. Az arcok mindent elárultak. Az új tréneré (interjúnk során is igencsak megviseltnek tűnt), a játékosoké. A délelőtti edzésen mindenki csendben, de láthatóan mély apátiában végezte feladatát, afféle rutingyakorlásnak tűnt az egész.

Tóth István, a névadó Alba Volán vezérigazgatója (aki kapcsolatai révén épp a napokban hozott 15 millió forintos támogatót a szakosztályhoz) szomorúan magyarázta: „Meglehetősen furcsa a szituáció, elismerem, NHL-edzőt Magyarországon elküldeni történelmi tett. Nem vagyunk rá büszkék, de meg kell érteni, muszáj volt meglépnünk. Ted Sator tudása vitathatatlan, sokat tanultak tőle a játékosok, de nem éreztük benne azt a tüzet, amire nekünk szükségünk van. Márpedig mi nagy lendülettel megyünk előre. Csak ezt látjuk járható útnak. Nagy munkával azért építettük ezt a hajót, hogy csatába küldjük, ne a kikötőben horgonyozzon. Jól ellehetnénk a magyar bajnokságban, a Mol Ligában, de mi az EBEL-t választottuk. Éppen ezért nem engedhetjük meg az olyan vereségeket, mint a csíki volt. A játékosok pénzbüntetése mögött nem holmi költségkímélést, hanem nevelő szándékot kell érteni. Néha fel kell pofozni a gyereket, még ha szeretjük is…”

A „gyerekek” eltérő véleményen vannak a pénzelvonást illetően, mindazonáltal szavaztak, és elfogadják a büntetést. Voltak, akik nemmel voksoltak…

A lemondott csapatkapitány, ifjabb Ocskay Gábor utódát is megtalálták – az edzés után megejtették az újabb szavazást: ahogy jósoltuk, Tokaji Viktoré lett a tisztség –, a válogatott védő elfogadta a felkérést. Ha azt vesszük, hogy többen lehorgasztott fejjel indultak haza (megpróbáltuk például szóra bírni Szuper Leventét, ám ő semmit sem kívánt mondani), bátran kijelenthetjük: lesz dolga bőven.

Legfrissebb hírek

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
2 perce

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
28 perce

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
7 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
8 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik