Kanyargós út az NB I-ig

Viszonylag ritka, ha valaki néhány héttel a 26. születésnapja előtt mutatkozik be az élvonalban.

Még ritkább az ilyesmi a saját utánpótlására építő MTK-nál.

Miképpen az is ritkaság, hogy a felszolgálóként is dolgozó Hidvégi Sándor ma NB I-es futballistának vallhatja magát.

„A másodosztályú Jászberény, ahol másfél évig futballoztam, sajnos nem tudott nekem fizetni, és amikor a tartalékaimat szép lassan feléltem, körül kellett néznem, honnan szerezzek pénzt – mondta a múlt szombaton a Kaposvár ellen kimondottan jól játszó balhátvéd. – Így történt, hogy a barátaim bárjában beugrottam a pult mögé. Egyfelől segítettem nekik, ráadásul a pénz is kellett… Az sem titok, hogy adósságaim vannak, de szerencsére a barátaim kisegítettek. Úgy kalkulálok, hogy hamarosan kiegyenlítem a tartozásaimat.”

Tízezer forintot kapott, hogy vitaminokat vegyen

Bizony nem is gondolnánk, milyen motiváció fűthet egy futballistát: noha nyilvánvalóan mindenki pénzt akar keresni, esetünkben a prémium a döntő, vagyis az MTK tavaszi szereplése alapvetően meghatározza, hogy márciusban vagy esetleg májusban szűnnek-e meg az anyagi gondok.

Hidvégi Sándor azonban azt mondja: a barátai miatt szerencsésnek mondhatja magát, hiszen amikor még nem volt biztos, hogy szerződést kap, egy kedves ismerőse a kezébe nyomott egy tízezrest, és hozzátette: vedd meg a vitaminokat, amelyekre szükséged van…

„Nagyon odafigyelek a táplálkozásra, a regenerálódásra, minden pillanatban azon jár az agyam, hogyan tudnék még jobb, még hasznosabb futballista lenni – mondja, amikor megemlítem neki, környezete szerint nagyszerű mentalitású játékos. – Hétéves korom óta mindent alárendeltem annak, hogy futballista legyek, és soha semmi nem tántorított el attól, hogy ezt elérjem. Ha kell, párkapcsolatot is feláldozok, ha úgy érzem, hátráltat a futballkarrieremben. Most sem dőlök hátra: újabb célokat tűzök magam elé, most éppen azt, hogy stabilan kiharcoljam a helyem az MTK-ban, aztán alapemberré szeretnék válni. Lehet álmodozni a válogatottról meg a Premier League-ről, de egyelőre nincs értelme. Tudom, hogy mire vagyok képes, és azzal is tisztában vagyok, mit érhetek el. Szombaton örültem a sikeres bemutatkozásnak, de hétfőn már csak az érdekelt, hogyan tudnám a lehető legjobban megoldani a feladatom a következő mérkőzésen.”

Honnan ez az elszántság?

A védő igazi sportcsaládból származik, édesapja ob I-es vízilabdázó volt a Bp. Honvédban és a Tungsramban, édesanyja, Lukics Ildikó sokszoros bajnok sprinter – a gyorsaság, a keménység, a kitartás alighanem a génjeiben rejtezik. A futballista húga, Ildikó öttusázóként több világversenyen is dobogóra állhatott.

Az ETO-nál egyszer sem kapott lehetőséget

Kanyargós út vezetett az MTK-ig: a ma már nem létező BFC-ben Salkovics Gábornál nevelkedő játékos („Ott úsztunk és atletizáltunk a futball mellett, talán onnan a jó állóképességem.”) az NB III-as RAFC játékosa volt, amikor 21 éves korában felfigyelt rá a Győr. Két évig volt az ETO tagja, de egyszer sem kapott lehetőséget, így az NB II-es Jászberényhez igazolt.

„Fájt, hogy Győrött nem számítottak rám – mondta Hidvégi Sándor. – Sándor István, aki bízott bennem, azt mondta: nagy csapatban játszol majd, csak dolgozz becsületesen! Sokat köszönhetek neki. Aztán az MTK B-csapata elleni NB II-es mérkőzésen felfigyelt rám Garami József, és az ősz végi Ligakupa-meccseken kipróbáltak. A jelek szerint megfeleltem, hiszen maradhattam…”

Az élet kárpótolja azt, aki megérdemli: az egyik Ligakupa-találkozón éppen a Győr volt az ellenfél, így az egykori mellőzés miatt a szokottnál is elszántabb volt a bekk, aki – a nemes bosszú esete, ugyebár… – gólt is szerzett volt csapata ellen. Hidvégi Sándor most azt mondja: amikor az ETO-nál volt, érezte, hogy nem rosszabb a többinél, megállná a helyét az NB I-ben is, így tudta, hogy előbb-utóbb eljut az élvonalba.

És ilyen is ritkán van: a jászberényi szurkolók levélben gratuláltak az MTK-nak, hogy milyen jó futballistát igazoltak, ezért a kék-fehérek vendégül látták az NB II-es klub drukkereit, akik a Hidegkuti-stadionban kifeszített hatalmas transzparensen szurkoltak az újoncnak.

Az édesapját elveszítette, de neki is bizonyítana

„Hihetetlen átélni ezt a szeretetet – nevetett Hidvégi Sándor. – Azt sem bánnám, ha egyszer idegenben tízezer néző szidna kórusban. Megedzett az élet annyira, hogy csak nevessek ezen, és az is motiválna, hogy bizonyára csak jól csinálok valamit, ha az ellenfél szurkolói is velem foglalkoznak.”

Amikor a megpróbáltatásokról faggatom, egy pillanatra elhallgat. Még mindig nehéz beszélnie arról, hogy 22 éves korában közúti balesetben elvesztette az édesapját…

„Az ismerőseim utólag azt mondták, a tragédia is csak megerősített lelkileg – mondta a játékos. – Nem törtem össze, engem is meglepett, mennyire jól viseltem a nagy fájdalmat. Úgy vagyok vele, ha ezt túléltem, akkor nem létezhet leküzdhetetlen akadály. Amikor három gólt rúgtam, édesapám megdorgált, mert rúghattam volna négyet is, de rossz megoldást választottam. Ilyen volt mindig: sohasem engedte, hogy elteljek magammal hogy elkényelmesedjek, mindig figyelmeztetett, hogy van még mit tanulnom, így minden meccsen megszakadtam, hogy kivívjam az elismerését. Amikor a szombati meccs után leültem az öltözőben, eszembe jutott: eljutottam az NB I-ig, meglehet, most talán büszke lenne rám. Ám tudom, hogy az utam csak most kezdődik...”