A végén javítottak

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2009.02.21. 01:39
Címkék

Az olimpiai eredmények alapján hetedik Magyarország az örményekkel, az oroszokkal és az azeriekkel került egy kvartettbe a nyolccsapatos kötöttfogású csapatvilágkupán. A tavalyi hasonló eseményen Szombathelyen parádéztak a mieink, és ezüstérmet szereztek.

A franciaországi Clermont-Ferrand-ban eleve rosszabb helyzetben léptek szőnyegre Struhács György versenyzői, mivel Módos Péter (55 kg) és Lőrincz Tamás (66) sérülése miatt hiányzott, így sokkal nagyobb teher hárult a Bácsi Péter (74), Fodor Zoltán (84), Kiss Balázs (96), Deák Bárdos Mihály (120) négyesre.

Eleinte úgy tűnt, alaposan megverik a tartalékos magyarokat a riválisok, mivel még a felső négy súlycsoport tagjai is tehetetlenek voltak az örményekkel (1:6) és az oroszokkal (0:7) szemben. Az első két összecsapás tizennégy meccséből mindössze egyet nyertek meg a magyarok, a becsületpont a 84 kilós, olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltáné volt az örmények ellen. Ráadásul mindössze öt menetet sikerült nyerni a huszonnyolc elbukottal szemben.

A délelőtti program kudarcai után estére valamelyest összekapták magukat a mieink, s ugyan Azerbajdzsán 2:0-ra, majd 3:1-re is vezetett, Fodor, Kiss és Deák Bárdos már nem hibázott, így 4:3-ra Magyarország győzött, ami az jelenti, hogy a csapat szombaton Kazahsztán ellen az ötödik helyért száll harcba.

Legfrissebb hírek

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
4 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
18 perce

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
29 perce

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
1 órája

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
9 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
9 órája
Ezek is érdekelhetik