Volt visszaút Óbudára

K. K.K. K.
Vágólapra másolva!
2009.02.04. 11:09
Címkék

Bognár György visszatért Óbudára. Az NB II Nyugati csoportjában szereplő felcsúti felnőttcsapat, valamint a Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia szakmai munkáját irányító edző azután, hogy a fiatal Ízing Martin belgiumi átigazolásáért őt tette felelőssé a klubvezetőség, és felbontotta szerződését, ismét a III. Kerületi TUE alkalmazásába áll. A korábbi ötvenszeres válogatott labdarúgónak azonban a felcsúti szerepvállalás előtti időszakhoz képest bővült a munkaköre: Bognár György amellett, hogy 320 korosztályos futballistáért felelős, mint klubigazgató az egyesülethez tartozó röplabdázók és atléták fejlődését is figyelemmel kíséri.

„Valójában nem kellett visszatérnem, ugyanis a felcsúti időszak alatt is részt vettem az óbudai munkában – mondta Bognár György. – Nem szerettem volna kiengedni a kezemből, amit felépítettünk – erre sajnos a Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémiánál nem hagytak elég időt… A Kerületnél továbbra is azt a koncepciót követjük, amit szerepvállalásom elején megfogalmaztunk: lehetőséget adni a tehetséges fiataloknak, hogy beépülhessenek NB III-as csapatunkba, majd magasabb osztályba segíteni a fiúkat. Az idén az is feladatunk, hogy az előző szezonban az élvonalbeli csapatoknak kiírt ifjúsági bajnokságba felkerülő együtteseink kiharcolják a bentmaradást, és a jövőben is a kiemeltek között futballozhassanak. Az én feladatköröm annyiban más, hogy a TUE-hoz tartozó röplabdázókra, valamint a klubban atletizáló gyerekekre is figyelek.”

Noha Bognár Györgyöt elküldték Felcsútról, a PFLA és a III. Kerületi TUE között tavaly ősszel született megállapodás nem szűnt meg: ha az óbudai egyesületnél kimagasló ígéret tűnik fel, a klubigazgató javasolhatja a felcsúti vezetőknek, hogy kerüljön a akadémiára.

Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott az Újpest az ukrán bajnokság ötödik helyezettjével

Labdarúgó NB I
14 perce

Supermoto-vb: Visontán nyert először Bereczki, német siker S1GP-ben

Egyéb autó-motor
40 perce

Két magyar érem a boccia Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Van der Poel közel állt a bravúrhoz, de Tim Merlier nyerte meg a chateauroux-i sprintet

Kerékpár
1 órája

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
1 órája

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
1 órája

Gyorsasági kamion Eb: újabb győzelem és harmadik hely Kiss Norbertnek a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
1 órája

Szétlövés után negyedik lett a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik