Duplázó svájciak

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2009.01.25. 01:53
Címkék

Káprázatos helyszíneken fantasztikus versenyeket rendeztek az alpesi világkupákban. A férfiak az egyik legrangosabbnak, egyben legveszélyesebbnek számító kitzbüheli pályán mérték össze tudásukat lesiklásban. Daniel Albrecht csütörtöki súlyos balesete után – a svájci klasszis még mindig kómában fekszik – sem úszta meg bukás nélkül a mezőny: Thomas Lanning az egyik bal kanyarban kicsúszott, és több hálót is átszakított. Az amerikai nem vesztette el eszméletét, de térdsérüléssel kórházba szállították. A viadalt Didier Defago nyerte meg, a svájci megismételte múlt vasárnapi teljesítményét. „Hihetetlen ez a hét. Alig pihentem ki magam a wengeni győzelem után, ráadásul itt van Daniel szerencsétlensége is. A pénteki szuper G után felszabadultan síeltem, és a léceim is engedelmeskedtek akaratomnak” – mondta Defago. A hölgyek is a leggyorsabb szakágban versenyeztek Cortina d’Ampezzóban. Egy hete Altenmarktban Dominique Gisin és Anja Pärson holtversenyben végzett az első helyen. Ezúttal Gisinnek jött ki jobban a lépés, Pärson harmadik lett. Közéjük ékelődött az amerikai Lindsey Vonn. „Egy versenyt nyerni fantasztikus, de kettőt már hihetetlen, főleg mert Cortinában a legnagyobbak győznek – jelentette ki Gisin. – Nem akarom magamat Anjához hasonlítani, aki már rengeteg érem tulajdonosa, vagy Lindseyhez, aki ugyancsak számos aranyat szerzett a világkupákon.” ½ Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Nagy Ádám és Yaakobishvili Antal kezdőként, Nego és Fenyő csereként lépett pályára

Légiósok
16 perce

Videó: fél félidő alatt négy gól az FTC–Noa visszavágón

Bajnokok Ligája
22 perce

Bajnokok Ligája: Ferencváros–Noa

Bajnokok Ligája
1 órája

„Kimeríthetetlen a tudásszomjam” – Hosszú Kávé Nagypál Szabolccsal

Képes Sport
1 órája

Ezt mondta Détári Lajos arról, hogy újra vb-döntőbe juthatunk-e

Magyar válogatott
1 órája

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

Sakk: Rapport Richárd a második lett az öszkemeni tornán

Egyéb egyéni
1 órája

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik