Pályán a futtatós edző

Egy korábbi játékosát kérdeztem, milyenek Csank János felkészülései, s ő némi töprengés után tömören így felelt: nagyon kemény.

Kegyetlen.

Ezt Szamosi Tamás mondja, a Zalaegerszeg több magyar csapatot és külföldet is megjáró védője arra, hogy milyen szerinte ma az a felkészülés, amelyet Csank János irányít.

A mester a jelek szerint nem sokat változott huszonöt év alatt. A nyáron lesz negyed évszázada, hogy bemutatkozott az élvonalban, akkor az Egert vitte fel az első osztályba, s ma már veterán, sokat tapasztalt edzőnek számít.

„Más világ volt akkoriban – mondja Csank János. – Alapozásnak hívtuk ezt az időszakot, ma ezt állítólag nem szabad mondani, holott a tartalom ugyanaz maradt: erőt gyűjtünk a tavaszra, és ez így van külföldön is. A Milan nem azért edzőtáborozott a Közel-Keleten, mert nem volt jobb dolga, ugyanakkor nekünk nem is szabad összehasonlítani magunkat a sztárcsapatokkal. Ők ott készülnek, ahol akarnak, mi ott, ahova a szűk költségvetés engedi. Ha a pénztárca nem teszi lehetővé a külföldet, akkor maradunk itthon a mostoha körülmények között. Persze ez is viszonyítás kérdése: annak idején Egerben a salakpályát igyekeztünk rendbe hozni, hogy valamennyire alkalmas legyen az edzésekre, most viszont már van műfű, és ez gazdagítja a lehetőségeket. Akkoriban csak futás szerepelt a fagyos téli napokon a programban, most több alkalom van a labdás gyakorlatokra. A havas, jeges pályákon muszáj volt improvizálni, és sokkal többször kényszerültünk terembe, hogy a futball technikai elemeit is gyakorolhassuk.”

A Zalaegerszegnek ez az edzése is teremben zajlik: eleinte úgy tetszik, könnyed lötyögéssel telik az idő. A gyakorlatok kivétel nélkül labdásak, könnyűnek tűnnek, ám ahogy múlik az idő, a játékosokon egyre több izzadtságcsepp csurog, nehezebben veszik a levegőt, nagyon felpörög az iram. Szamosi Tamás azt is elmondja, élvezi, hogy az edzéseken a gyakorlatok kiválóan épülnek egymásra, érződik a tudatosság, és a változatosság miatt észre sem veszi, hogy elrepül a másfél-két óra.

„Régen türelmesebb volt a közönség és a vezetőség is – folytatja a mesteredző. – Nem az első három-négy meccs volt a lényeg, hanem a végeredmény, és az én csapataim akkor lendültek igazán formába, amikor a többiek kezdtek leülni. Most az elejétől fogva végig a csúcson kell lenni, még akkor is, ha ez lehetetlen. Manapság háttérbe került a hosszú távú futás, és ez nem biztos, hogy jó. A fiataloknak különösen hasznos, fejleszti az akaraterőt, arról nem is szólva, hogy futni csak futva lehet megtanulni. Mindig is futtatós edző hírében álltam, az edzéseknek legfeljebb a harminc százalékát végeztettem labda nélkül. A rossz idő és a sérülésveszélyes talaj is arra kényszerített, hogy futtassam a játékosokat. Siófokon például az élmezőnybe tartoztunk úgy is, hogy a télen jó, ha egy héten háromszor mehettünk rá a pályára, és vehettük elő a labdát. Holland edző aligha találkozik hasonló gondokkal, most mégis velük példálóznak velünk szemben. Tisztelettel állok a legmodernebb edzéselméletek előtt, de azokhoz feltételek is kellenek, ezek pedig Magyarországon régen egyáltalán nem voltak meg, és most sem tökéletesek.”

Csank János eredményei kis hazánkban tiszteletet parancsolnak, vezetett csapatokat bajnoki címre, kupagyőzelemre, feljutott velük, szövetségi kapitányként vb-pótselejtezőig jutott, igaz, az emlékezetünkben nem ez, hanem a jugoszlávok ellen ott „elért” 1–12 rögződött. Ő azonban ezen már régen túllépett, most például azt élvezi, ahogyan a játékosai élvezik a hihetetlenül gyors játékot, miközben kosárlabdáznak…

„A gyorsaság ma nagyon fontos. Különösen azért, mert egy csapatnak mintegy nyolc másodperce van arra, hogy eljusson az egyik tizenhatostól a másikig, amikor pedig elveszíti a labdát, akkor ugyanennyi idő alatt vissza is kell zárkóznia. Ennek az alapja nem labdás gyakorlat. A csapat együtt mozog, hullámzik, és ezt gyakorolni kell, ám legelőn nem lehet arsenalos módszerekkel dolgozni. A Fradi szertárosa fogalmazta meg a legtalálóbban: edzettre pihenni nem tudod magadat.”

A Zalaegerszeg napi két edzéssel készül a tavaszi idényre, a palettán szerepel terem, műfüves pálya és olykor konditerem is. Az első héten az edzések nem tartottak többet másfél óránál, ám azóta kicsit meghosszabbodtak, a játékosok többnyire kétórányi munka után mehetnek az öltözőbe. Ők csak kemény és még keményebb napokra számíthatnak, abból kiindulva, hogy a pihenés örömét csak úgy élvezheti bárki is, ha előtte elfáradt.

„Még játékosként elvégeztem a társadalmi edzői, a segédedzői és a középfokú edzői tanfolyamot, majd szakedző lettem, később megszereztem a licenceket is, tehát ha mindent összeadunk, csaknem egy évtizeden keresztül tanultam. Ózdon egy ideig együtt edzettem a kézilabdázókkal, és ízelítőt kaptam abból, hogy mennyit dolgoznak az élsportolók. Szövetségi kapitányként egy asztalnál ültem olyan edzőkkel, akiket ma is istenként tisztelünk, de én azt mondom, nem kötelességem szolgai módon másolni őket. Nekem Magyarországon kell megtalálnom a lehető leghatékonyabb módszereket, és minden tudásommal azon vagyok, hogy ezt megtegyem. Ami most a Zalaegerszeget illeti: legfontosabb célom az, hogy felgyorsítsam a védekezésünket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ellenfelet olyan sebességű játékra kényszerítsük, amely meghaladja a technikai tudását, és emiatt rengeteget hibázzon. A várható játékrendszerről még korai beszélni, ehhez tudnom kellene, milyen keretem lesz a tavasszal. Régen azért az is jobb volt, hogy a télen nem lehetett igazolni, így szisztematikusabb és folyamatosabb munkát végezhettünk.”

A tervek szerint a Zalaegerszeg január 24-én utazik Törökországba, hogy jó pályákon gyakorolhasson. Ha esetleg mégis maradni kell, az sem tragédia, a felkészülés itthon folytatódik. Bizonyosan sok futással.

Nagyon keményen, de talán nem kegyetlenül.