A merész célok miatt vált a brazil támadó

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2009.01.13. 00:53
Címkék
Dupla üzletet kötött egymással tegnap a Gabona-Transz Kaposvár és a Fehérvár FC: előbbi eladta két játékosát az utóbbinak. Az egyik költöző a Vlagyivosztokba kölcsönadott és most visszatérő brazil André Alves, a másik pedig Szakály Dénes.

Lényegében nyílt titok volt, hogy a Kaposvár nem tartja meg a Vlagyivosztokból visszaköltöző André Alvest, azt is lehetett tudni, hogy a Fehérvár FC érdeklődik iránta, így aztán különösebb meglepetést nem keltett, hogy a csatár valóban klubot vált. A brazil játékos kölcsönadási szerződésében szerepelt egy pont, amely szerint az orosz Lucs Enyergija Vlagyivosztok véglegesen is megszerezhette volt őt, ha december 15-ig egy bizonyos összeget – információink szerint negyvenezer eurót – átutal a Rákóczi számlájára, ám mert ezt nem tette meg, a támadó játékjoga visszaszállt a Kaposvárra.

Illés János, a Rákóczi ügyvezető elnöke nem árulta el a brazil támadó vételárát, de mérget vehetünk rá, hogy nem negyvenezer eurónak megfelelő összegért csapott a fehérvári vezetők kezébe, a vételár ennél biztosan jóval magasabb volt. Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem tartották meg a csatárt, azt felelte, hogy számukra fontos a játékosok eladásából származó bevétel, André Alves pedig kurrens áru a magyar futballpiacon.

Szóban megegyeztünk minden lényeges kérdésben, így biztosra vehető, hogy Fehérváron folytatom a pályafutásomat – nyilatkozta lapunknak André Alves. – Két és fél évre írom alá a szerződésemet. Nagyon jó a véleményem a klubról, Mezey György klubigazgató és Horváth Gábor személyében roppant rokonszenves és korrekt vezetőket ismertem meg, és ezért is kötelezem el magamat nyugodt szívvel hozzájuk.

Lehetett hallani cottbusi lehetőségről is. Nem szerződött volna szívesebben külföldre?

Hallani sok mindent lehet, Magyarországról is érkeztek érdeklődések, de igazán konkrét és korrekt ajánlatot a Fehérvártól kaptam.

Vlagyivosztokban jól érezte magát?

Őszintén szólva kicsit elkapkodtam azt a szerződést. Nem tájékozódtam kellő alapossággal, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már ott is vagyok. Az orosz bajnokság erős, tehát szolgálta a fejlődésemet, de a feleségem sehogy sem tudta megszokni az ottani körülményeket, és ez most, a második gyermekünket várva cseppet sem közömbös. Magyarország viszont mindannyiunknak tetszett, szívesen élünk itt a jövőben is.

Arra nem is gondolt, hogy Kaposváron folytassa?

Nagyon sokat kaptam a Rákóczitól, szeretem is a várost, az ott élő embereket, de fejlődni szeretnék, és ehhez a lehetőségek Fehérváron jobbak. Az anyagi háttér biztosabb, így merészebbek is a célok, mint korábbi csapatomnál.

Milyen célokra gondol?

Nagyon szeretnék bajnok lenni. Most ez a legfontosabb, az esetleges továbblépésen, még nagyobb csapatba kerülésen ráérek majd akkor gondolkodni, ha ez az álmom megvalósul.

Legfrissebb hírek

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
14 perce

BL-statisztikák: Erling Haaland klubokat szárnyal túl; Rasmus Höjlund is felszabadult a manchesteri „fogságból”

Bajnokok Ligája
32 perce

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
46 perce

Az irániak nem lehetnek ott a vb-sorsoláson

Foci vb 2026
54 perce

A rekordgyőztes Barca ellen a címvédésért lép pályára a Veszprém a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola a Monaco elleni iksz után: „Nincs mit mondanom a spanyol bírókról...”

Bajnokok Ligája
1 órája

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik