Újabb betörés volt Salgótarjánban

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2009.01.06. 00:56
Címkék

Korábban már beszámoltunk a labdarúgópályák környékén az utóbbi hónapokban elszaporodó öltözői feltörésekről, kifosztásokról. A jelenség jobbára megyei szinten tapasztalható, de előfordult már az NB III-ban is. Az ősszel ismeretlen tettesek jártak például a Tura VSK–Balmazújvárosi FC bajnoki első félidejében a vendégcsapat öltözőjében, és Salgótarjánban is rendőröket kellett hívni a helyszíneléshez – egy éven belül már harmadszor.

A betöréssorozat egyik legnagyobb kárvallottja a Salgótarján-Baglyasalja FC, hiszen az NB III Mátra-csoportjában szereplő együttestől ismeretlen tolvajok néhány hónapja 12 pár futballcipőt loptak el. A karácsonyi ünnepek előtt megint betörők jártak a Szojka Ferenc Stadion öltözőiben, s a háromszintes épületben minden ajtót feltörtek, a szobákat felforgatták, még a büfében hagyott élelmiszert is megdézsmálták. A szertárból eltűnt egy 18 darabos, számozatlan és feliratozás nélküli mezből, nadrágból és sportszárból álló garnitúra, továbbá négy labda, tucatnyi lábbeli, elektromos fűtőtestek, sőt az irodában hagyott 1500 (!) forint is. Ferenczi Béla elnök az újabb betörés miatt feljelentést tett a salgótarjáni rendőrségen. Mint Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a mintegy százezer forint értékű lopás ügyében egyelőre ismeretlen tettesek ellen nyomoznak a bűnügyi osztály munkatársai. Az SBFC-nél óriási gondot okoz, hogy a magántulajdonban lévő stadion őrzését az anyagi gondokkal küzdő sportklub nem tudja megfizetni.

Legfrissebb hírek

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
6 perce

A kormány több mint két és fél milliárd forinttal támogatja a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programot

Egyéb egyéni
9 perce

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
21 perce

A FTC volt szerb edzőjét meneszti a Szpartak Moszkva – sajtóhír

Minden más foci
51 perce

Vitorlázás: rajtol a Nacra 15 Eb Balatonföldváron

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kézilabda Ek: svájci és osztrák ellenfél a magyar csapatoknak

Kézilabda
1 órája

Erling Haalandot nem lehet megállítani – vajon a Villarrealnak sikerül?

Bajnokok Ligája
1 órája

Férfi röplabda BL: meglepetésre készülnek a fehérváriak

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik