Próbajáték az olasz harmadosztályban

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2009.01.03. 23:31
Címkék
Egyszeres válogatott védőt tesztel az olasz harmadik ligás Spal 1907. A Serie B-be pályázó ferrarai csapatot irányító Aldo Dolcetti a Honvédnál már volt Takács Zoltán edzője.

Az olasz harmadosztályú Spal teszteli Takács Zoltánt: a 25 éves, legutóbb a DVSC-ben futballozó védő szabadon igazolható, azaz a Pro Patria mögött négypontos hátránnyal a második helyen álló ferrarai klubnak nem kell lelépési díjat fizetnie érte, ami jelentősen növeli a hátvéd szerződési esélyeit. Akárcsak az a cseppet sem elhanyagolandó részlet, hogy a kék-fehérek vezetőedzője Aldo Dolcetti, aki korábban a Honvédnál Takács Zoltán trénere volt.

„Ballábas védőre is szükségünk van – indokolt Aldo Dolcetti, a Spal vezetőedzője. – Több magyar játékos is eszembe jutott mint lehetséges megoldás: Pollák Zoltán szintén a jelöltjeim között szerepelt, de volt játékosom számára nagy előnyt jelentett, hogy lejárt a szerződése. A végkifejlet egyelőre előttem sem ismert, a jövő nem egészen az én kezemben van: a pénzt az elnök adja. Javaslatot teszek, aztán tulajdonképpen a szurkoló bőrébe bújok, aki azt szeretné, hogy a csapata ezt vagy azt a futballistát megszerezze. Kicsit számomra is furcsa a mostani helyzet, de már csak azért is szeretném, ha magyar labdarúgóm lenne, mert ezzel a magyar kapcsolódási pontjaim szaporodnának. Vasárnap a Rovigo elleni edzőmeccsen számítok Takács Zoltánra, valószínűleg az elnök is megnézi az összecsapást, s utána kerülne sor a személyes találkozóra.”

A tesztelés mindamellett nem csupán a személyes ismeretség, az Aldo Dolcetti szavaiban bujkáló érzelmi töltet miatt különleges. Bár az olasz edző tökéletesen ismeri a 25 éves bekket, az egyszeres válogatott magyar labdarúgónak mégis kötelező a próbajáték – egy harmadik ligás együttesnél.

„Meg kell győznie a klub általános menedzserét, aki ad a szavamra, de akárcsak nekem, neki is a Spal érdekeit kell szem előtt tartania – szolgált magyarázattal Aldo Dolcetti. – Olaszországban a helyi játékosok előnyt élveznek a külföldiekkel szemben, márpedig olasz védő neve is szóba került az erősítés kapcsán. Takács Zoltánt ismerem, tudom, mire volt képes akkor, amikor a Honvédnál együtt dolgoztunk, csakhogy azt sem árt tudnom, miben és mennyit fejlődött az utóbbi időben. Szerintem jó futballista, érdemes rá, hogy a Spal mezét magára húzza. Mivel a magyaroknak gyakran a kommunikáció jelenti a legfőbb nehézséget, szerencsésebb, ha a futballista a nyári, azaz a hosszú felkészülési időszakban vált klubot, mert akkor több ideje van a beilleszkedésre. A nyelvismeret igen fontos, és most adott esetben segítségére lehetek a játékosnak. Egy ideig biztosan, aztán már maga is boldogul. Igen, egyelőre a harmadik ligában. Biztosan sokan azt hiszik, hogy egy jó magyar játékos egyből megállja a helyét a Serie Cben… Az okos ember azonban nem nézi le az olasz harmadik vonalat. A védőnek a Spal fontos lehetőség – sok-sok magyar játékosnak az lenne.”

Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
4 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
5 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
5 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
6 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
6 órája
Ezek is érdekelhetik