Balatoni előszilveszter

Örök álmodozóként az villant át az agyamon, amikor a zsúfolt M7-esen kifelé igyekeztem Budapestről, hogy bárcsak mindenki az egyáltalán nem ideális időpontban rendezett magyar–szerb meccsre jönne. Ilyen tömeg szurkolása olimpiai aranyéremig repítené Magyarországot.

„Mi lesz ott? Mert nagyon sokan kérdezték, hol van” – az ember mindig ilyen útbaigazításra vágyik, a készséges füredi benzinkutas kérdezett így viszsza, miután elmagyarázta a csarnokhoz vezető utat. Talán ő volt az egyetlen Balatonfüreden, aki nem tudta, a város impozáns sportközpontja milyen eseménynek ad otthont, igazi lokálpatriótaként a helyiek nagyon büszkén látták vendégül a magyar és a szerb válogatottat. A fúvószenekar és a rengeteg ember kulturális és társadalmi eseménnyé emelte a felkészülési meccset. Külön öröm volt a balatoniaknak, hogy a magyar keretben négy olyan kézilabdázó is helyet kapott, aki egykor Füreden játszott: Tóth Koppány, Gulyás Péter, Schuch Timuzsin és Szöllősi Bence – utóbbi ráadásul itteni nevelés. A közönség zajos szeretete fogadta a szerb Uros Vilovszkit is, aki kölcsönben szerepelt már a Balaton-parton.

Az itthon kézilabdázók közül csak két honosított szerb származású játékos, Puljezevics Nenad és Eklemovics Nikola hiányzott a pályáról – magyar oldalról. Puljezevics távollétében Liszkai Szilveszter-védésekkel kezdődött a szilveszteri hangulatú meccs, de háromgólos magyar előnynél nem gondoltuk volna, hogy Gál Gyulán kívül ő lesz az egyetlen magyar az első félidőben, aki tudása legjavát képes adni. Az irányítószűkében lévő Hajdu János Grebenár, Ilyés, Katzirz belső hármast rakott össze – ez még működött is –, a szerb átlövők viszont gondot okoztak a túloldalon a védelemnek. Hét lőtt gólnál megállt a mieink tudása, tovább fokozva ezzel a kapitány kísérletező kedvét, aki az Iváncsik testvérek pályára küldésével lehelt újra életet a mieinkbe. A három góllal vezető szerbeket a szünetre sikerült utolérni, a rohamból minden pályán lévő magyar kivette a részét.

Iváncsik Gergő negyedóra alatt négy gólt lőtt, a különbség ennél is nagyobb, ötgólos lett a két csapat között – a javunkra. A magyar válogatott aztán – ha nem is szándékosan – izgalmas végjátékkal ajándékozta meg a telt házas csarnokot. Legalább gyakorolták a világbajnokságra, milyen az, amikor fél perc van hátra, és nálunk van a labda: rutinosan meg is becsülték. Néhány kierőszakolt szabaddobás most elég volt, hogy kihúzzák a végéig. Győzött a tartalékos magyar csapat a még tartalékosabb szerb ellen.