Dárdai Pál barátai

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2008.12.28. 07:08
Címkék

Immár hagyományosnak mondható: harmadik alkalommal rendezik meg a pécsi teremfocigálát. A Hertha BSC Pécsről induló légiósa, Dárdai Pál szervezésében zajló tornának a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnok ad otthont. Érthető, hogy a város legnagyobb fedett sportlétesítményét foglalták le vasárnapra, mivel tavaly is több ezren szurkoltak a jelen, illetve a múlt kiválóságainak. Amit az idei viadalról tudni kell, az az, hogy már-már állandó résztvevőként a REAC, az Újpest, a PMFC, a Kozármisleny, továbbá Dárdai Pál csapata, a Lancast-Bundesliga áll rajthoz, hatodikként pedig a kétségkívül jó nevű Hungary csatlakozik a mezőnyhöz. Ezek után aligha meglepő, hogy utóbbi együttesben – többek között – olyanok kapnak helyet, mint Torghelle Sándor, Juhász Roland, Horváth Ferenc, Lőw Zsolt, Szélesi Zoltán és Szabics Imre, a kaput pedig Petry Zsolt őrzi majd. A házigazdák csapata is jó eséllyel indul, tudniillik korábbi német és osztrák Bundesliga-játékosok érkeztek csak azért Pécsre, hogy újra a Hertha egyik szimbólumának számító magyar középpályással szerepelhessenek együtt. A show-t a korábbi pécsi kedvencek pályára lépése teszi teljessé: a pécsi öregfiúk mellett a hajdani DDGáz játékosai is futballozással töltik el az év utolsó vasárnapját.

A jó szórakozás tehát garantálva van, miként az is, hogy ismét sokan lesznek a nézőtéren, már csak azért is, mert a 14 éven aluliak számára a belépés ingyenes, míg a náluk idősebbeknek is csak ezer forintot kell fizetniük azért, hogy – a tikettért járó tombolajeggyel a zsebükben – végigizgulhassák a 12.45órakor kezdődő és 19 órára véget érő tornát.

Legfrissebb hírek

A Chiefs kiütötte a Ravenst, döntetlent játszott a Packers Dallasban – videó

Amerikai sportok
18 perce

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
5 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
5 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
6 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
6 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik