A ballábas játékos a legnagyobb kincs

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2008.12.22. 06:34
Címkék
Távozók–érkezők 3–1. Egyelőre így áll a Soproni Liga listavezetője, a DVSC-TEVA átigazolási meccse. Elvileg az első csapat jelentős előnyre tehet szert a közeljövőben, ami azt feltételezi: ha Herczeg András klubmenedzsernek nem is kell vadonatúj kezdő tizenegyet összeraknia a tavaszra, egyfajta mini csapatépítési program nem elképzelhetetlen.

Csernyánszki Norbert Paksra igazolt, Sándor Tamás, valamint a csapatkapitányhoz hasonlóan az utolsó magyar olimpiai futballdelegáció tagjaként 1996-ban Atlantában fellépő Szatmári Csaba visszavonult a DVSC-ben az ősszel pályára lépő labdarúgók közül. Ezzel szemben a bevételi oldalon pillanatnyilag egyetlen név szerepel a piros-fehéreknél: Katona Attila érkezett – a Maldív-szigetekről. Az átigazolási piac megnyitása előtt dőreség azt állítani, hogy az egyensúly nem állítható helyre, mindamellett ha sorra vesszük az utóbbi hetek hírei szerint talán már a télen távozó játékosokat, alighanem jelentősen csökken a Herczeg András klubmenedzsert irigylők száma.

A legvalószínűbb távozó Takács Zoltán. A védőnek az év végén lejár a szerződése, sőt az irányítóposztról a bal oldal bármely pontjára átvezényelhető Leandro játékjogáért is a télen juthat utoljára némi bevételhez a futballcég (a két futballistáról keretes írásunkban olvashatnak). Nem szentírás, hogy Czvitkovics Péter Debrecenben játszik a tavasszal, és a győri másodedzői poszttal megkísértett Igor Bogdanovics ügye sem zárult még le: a szerb támadót Dragoljub Bekvalac hívta a Kisalföldre. A nevezettek mellé odavehetjük még az ősszel a Heartsnak kölcsönadott, a jelek szerint teljesítményével a skótokat ajánlattételre sarkalló kapust, Balogh Jánost is.

„A DVSC lépéseit az határozza meg, hogy a fenti futballisták közül ki nem lesz a Loki játékosa a tavasszal: ha távoznak, pótolni kell őket, akit lehet, házon belülről, akit nem, igazolással – mondta Herczeg András klubmenedzser. – Takács Zoltánt az ősz végén gyakran belső védőként szerepeltettük, ha úgy ítéltük meg, hogy az adott mérkőzésen az ő pályára küldése több szempontból indokoltabb, mint Mészáros Norbert bevetése. A középső bekkpár esetében az ideális felállás a jobb- és ballábas verzió. Takács Zoltán jó teljesítményt nyújtott ebben a pozícióban, fejjátéka kiemelkedő volt. Két poszton is számíthattunk rá, Leandróra pedig legalább hármon, ezért az ő kiváltása talán még több fejtörést okoz. Rutinos, kiegyensúlyozott futballista olyan tulajdonságokkal, amilyenekkel a második csapatban rendszeresen lehetőséghez jutó fiataljaink egyelőre még nincsenek felvértezve. Nincs az az edző, aki örülne, ha a rá bízott társaság jelentős része kicserélődik, mindannyian azt tartjuk üdvösnek, ha minél kevesebb változás történik a keretben, de a legfontosabb mégis az, hogy az elképzelt alapcsapat a lehető legkevésbé sérüljön. Ha Takács Zoltán és Leandro elbúcsúzna tőlünk, Szatmári Csabával együtt néhány héten belül három ballábas futballistát veszítünk el, ami lépéskényszert jelent.”

A korábban Supka Attila, majd Miroslav Beránek pályaedzőjeként bajnoki aranyakat, „vezérevezősként” 2008-ban ezüstöt és Magyar Kupát nyerő tréner testközelből élte át az utóbbi két és fél év debreceni vérátömlesztését, a csapat szinte komplett kicserélődését. A 2006-os aranyérmes együttesben még kulcsfigurának számító Igor Bogdanovics elképzelhető kiválását, győri pályaedzői ajánlatát ennek megfelelő higgadtsággal kommentálta.

„Igor Bogdanovics úgy beszélt Dragoljub Bekvalacról, mint második apjáról, aki új, számára ismeretlen közegbe érkezett, amelyben szeretne minél hamarabb fix pontokat találni. A kiváló labdarúgó viszont elég régóta él hazánkban, és futballozik a magyar bajnokságban ahhoz, hogy tisztában legyen a viszonyokkal. Kulturált, intelligens, több nyelvet beszélő ember, jó futballista, gyorsan belerázódna a munkába. Nem lepett meg, hogy pályaedzőként szóba került a neve Győrben, mindamellett amit fentebb mondtam, rá is érvényes: az edzők nem szeretik, ha a keretben nagy a mozgás.”

Amit nem is feltétlenül a fizetések csökkentése generál. Kérdés, a futballisták hogy reagálnak a gazdasági válság okozta sokkra.

„Ha már a gazdasági helyzet erre kényszerítette a klubokat, jobb, hogy még a felkészülés kezdete előtt pont kerül minden egyes ügy végére, így a játékos tiszta fejjel tér vissza, és csak a munkájára figyel – mondta Herczeg András. – Úgy tudom, a klub

vezetői mindenkivel megállapodtak, és ez a legfontosabb. A pénzügyek nem az én asztalom, az már inkább, hogy mit tehetünk akkor, ha Leandróék átigazolnak. Nagy bajban lennék, ha most kellene tavaszi csapatot hirdetnem, mert akik házon belül szóba jöhetnének a helyükön, sérüléssel bajlódtak vagy bajlódnak…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik