Fazekas is kerettag

B. CS.B. CS.
Vágólapra másolva!
2008.12.20. 01:17
Címkék

A női után a férfi közönség válogatott is összeállt a december 30-i Budapest Bank Kézilabdagálára. A Veszprém Arénában a szurkolói szavazatok alapján posztonként kétkét játékosból kialakult férficsapat a szerb válogatottal csap össze.

Először vehet részt a hagyományos év végi gálán Fazekas Nándor, aki eddig a német bajnokság sűrű programja miatt maradt távol a kézilabda ünnepétől. A jobbszélsők közül Iváncsik Tamásra és Gulyás Péterre esett a közönség választása, a jobbátlövő posztján pedig Nagy Lászlót és Mocsai Tamást láthatjuk majd. Ott lesz a gálán Zubai Szabolcs és a mókamester Gál Gyula is.

„Mostanában többször hallhatták tőlem a szurkolók, mától legyen a nevem Gála Gyula. Az év végi show-n mindent meg fogok tenni a publikum szórakoztatásáért, nem maradhat el például védjegyem, a hát mögötti lövés sem. Remélem, a szerb kapuba is betalálok” – mondta a veszprémi beálló. Balátlövőként Ilyés Ferenc és Putics Barna, balszélsőként pedig Iváncsik Gergő és Törő Szabolcs kapott bizalmat.

Az öt legtöbb szavazatot elnyerő játékos, azaz az Iváncsik testvérek, Fazekas Nándor, Gál Gyula és Nagy László az öt legnépszerűbb női csapattaggal (Görbicz Anita, Pálinger Katalin, Szamoránsky Piroska, Szűcs Gabriella, Vérten Orsolya) kiegészülve indul az Év kézilabdázója-közönségdíj szavazáson, amelyre szintén a kezi.hu-n lehet voksolni december 30-ig. Ennek eredményét a gálán jelentik be.

Az eseményre jegyek kaphatók a helyszínen és országszerte több jegyirodában.

Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
2 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
2 órája

Angol Ligakupa: négy magyaros csapatból három kiesett, csak Szűcsék örülhettek

Angol labdarúgás
2 órája

Megfordította a párharcot a horvát bajnok, kiejtette ír ellenfelét az Európa-ligában

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik