Ismét él az argentin vonal

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2008.12.18. 01:07
Címkék
Az év utolsó elnökségi ülését tartja csütörtökön a Magyar Labdarúgó-szövetség: nyolc napirendi pont és tizenhat témakör szerepel a programban, köztük olyan nagy horderejűek, mint a Magyar Hivatásos Labdarúgóliga és az Advertum Kft. közötti üzleti megállapodás, valamint az augusztusra tervezett Magyarország–Argentína válogatott mérkőzés.

Idei utolsó elnökségi ülésére készül az MLSZ: fontos, a magyar labdarúgás életét is döntően befolyásoló kérdések szerepelnek a napirendi pontok és az előterjesztésre váró témák között, így előfordulhat, hogy késő estébe nyúlik a délelőtt tíz órakor kezdődő ülés.

Nézzük, melyek a legfőbb napirendi pontok!

Téma lesz majd az MHLL és az Advertum Kft. közötti megállapodás részleteinek ismertetése, amelynek előterjesztője Tarsoly Csaba, a Győr tulajdonosa, a liga elnöke (a kft. átvállalta a klubok reorganizációs hitele kapcsán keletkezett tartozást, azaz 3.1 milliárd forintot). S ha már a pénzügyek… Információnk szerint az MHLL egyelőre visszatartja a csapatoknak járó összeget, amely a tévéközvetítésekért kapott jogdíj alapján folyt be a ligához.

Az elnökség megtárgyalja a 2009-es költségvetés főbb mutatóit, s bár a pontos számok egyelőre nem ismertek, úgy tudni, a szövetségi büdzsé valamivel meghaladja az egymilliárd forintot. Ezután Elbert Gábor főtitkár előterjeszti a jövő évi versenynaptárt, amely magában foglalja az összes válogatott részletes programját. Az írásos előterjesztésből kiderül, hogy a szövetség illetékesei augusztus 12-re Magyarország–Argentína mérkőzést terveznek. Híreink szerint már megkezdődtek a tárgyalások az argentin szövetséggel, ám egyelőre nincs megállapodás. Az előterjesztésre váró programtervezetben mindenesetre már ott szerepel a nagy érdeklődésre számot tartó találkozó.

„Mivel a szövetség birtokában egyelőre semmilyen papír, illetve szerződés sincs, nem tudok érdemi tájékoztatást adni a mérkőzésről – mondtalapunknak Kisteleki István, az MLSZ elnöke. – Nyilván óriási öröm lenne, ha játszhatnánk az argentinok ellen, de az időpontra hivatalosan még nincsen lekötött mérkőzésünk.”

Az elnökség megtárgyalja a Magyar Kupa jövő évi programját és prémiumrendszerét. Nem titok, a televíziókkal kötött szerződés értelmében 2009-ben is négymillió forint jut majd a győztesnek, s további jó hír, hogy a bevételekből jut a kupában induló alacsonyabb osztályú csapatoknak is.

Az elnökség a telki edzőcentrum építésével kapcsolatos anomáliákról is tárgyal, arról, miért csúszik a beruházás – a testület új kivitelező bevonásáról is dönthet.

Az egyebek elnevezést viselő napirendi pontban pedig szóba kerül az a csaknem negyvenmillió forintos tartozás, amelyet még a korábbi MLSZ-vezetőség halmozott fel, mert elmulasztotta kifizetni a korábbi, Róbert Károly körúti székház bérleti díját. Érdekes, hogy a költözés után csaknem két esztendővel bukott ki az újabb, kissé drágának tűnő „csontváz” a szövetségi aktákat rejtő szekrényből.

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
15 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
44 perce

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
45 perce

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Újra „csatasorba áll” a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik