A kötelező Vasas-olvasmány

K. K.K. K.
Vágólapra másolva!
2008.12.15. 23:33
Címkék

A róla elnevezett stadion lelátóján fekete szék jelzi a hiányát, a Vasas-szurkolók szívében pedig a gyógyíthatatlan fájdalom emlékeztet arra, hogy már nincs közöttünk. Illovszky Rudolf, a magyar labdarúgás Rudi bácsija, az angyalföldi klub legendája az idén szeptember 23-a óta nem tudja bölcs tanácsaival, lelkiismeretes munkájával segíteni a piros-kék egyesületet, amelyet 67 éven át szolgált. Noha a klubedzőként elért négy bajnoki cím, egy Magyar Kupa-győzelem, s két Közép-európai Kupasiker, valamint a szövetségi kapitányként megszerzett olimpiai ezüstérem és Eb-4.

helyezés emlékei, továbbá a Hársfa utcai dühöngőből a válogatottságig eljutó, később szakvezetőként legendává váló Illovszky regényes életpályája már-már leírhatatlan.

A napokban Rudi bácsi címmel megjelent exkluzív kötet arra vállalkozik, hogy bemutassa a mindenki által tisztelt szakembert.

Az eddig ismeretlen sztorikkal, a családi albumból kölcsönzött képekkel színesített kiadvány olyan információkkal szolgál, amelyek nem csak a labdarúgást kedvelő, a főhős pályájával tisztában lévő olvasónak kínálnak maradandó élményt.

Lapunk főmunkatársa, Sinkovics Gábor, valamint rovatvezetője, Budai Miklós és egyik korábbi újságírója, Tóth Péter csodálatos, Rudi bácsi példaértékű életéhez méltó könyvvel állít emléket a Vasas és a magyar labdarúgás egyik legnagyobb alakjának. Az angyalföldi egyesület hivatalos honlapján megrendelhető, s a könyvesboltokban is megvásárolható kiadvány mindenkinek ajánlott, az angyalföldi szurkolóknak pedig egyenesen kötelező olvasmány.

Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott az Újpest az ukrán bajnokság ötödik helyezettjével

Labdarúgó NB I
14 perce

Supermoto-vb: Visontán nyert először Bereczki, német siker S1GP-ben

Egyéb autó-motor
40 perce

Két magyar érem a boccia Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Van der Poel közel állt a bravúrhoz, de Tim Merlier nyerte meg a chateauroux-i sprintet

Kerékpár
1 órája

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
1 órája

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
1 órája

Gyorsasági kamion Eb: újabb győzelem és harmadik hely Kiss Norbertnek a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
1 órája

Szétlövés után negyedik lett a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik