Újrakezdett építkezés

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2008.12.10. 00:39
Maradjunk annyiban, hatalmas meglepetés lenne, ha szerdán Győrben nem Dragoljub Bekvalacot neveznék ki Egervári Sándor utódjának. A középmezőny igen szoros, a negyedik Haladás és a 14. Paks között hat pont, két győzelem a különbség – ebben a mezőnyben 13. az ETO, így a számok alapján azt gondolhatja a derék szerb edző, egy eredményes hónap alatt sikeredzővé válhat, és az élmezőnybe vitorlázhat csapatával.

Napok óta írunk a Győrrel kapcsolatos hírekről, és az embernek az az érzése, Bekvalac úr talán nem is tudja, hova érkezik. Első benyomásai pozitívak lehetnek: magyar szinten erős játékosállomány, gyönyörű stadion, ragyogó edzőpályák, csodálatos öltöző és remek kiszolgálóhelyiségek, minden adva van az igényes munkához. Csakhogy…

A csillogó külcsín nem minden, és ha Dragoljub Bekvalac a kontinens legjobb pedagógusa, akkor is kemény időszak vár rá. Hogy miért? Nyílt titok, hogy a játékosok döntő része ragaszkodott Egervári Sándorhoz (a legtöbb ellenfél is azt mondja, hiba volt most váltani), hitt abban az edzőben, akivel két évtized után újra dobogós lett az ETO, másrészt a gazdasági válság a Győrt sem kerüli el, és a klub igyekszik megnyirbálni a játékosok járandóságát.

Amikor erről akartuk megkérdezni a futballistákat, szinte mindegyik elutasított bennünket („Ha nem baj, most csináljunk úgy, mintha nem ért volna el…”), úgy fest, a jövőtől való félelem beköltözött a lelkekbe, márpedig rettegő beosztottakkal nem lesz egyszerű eredményt elérni.

Könnyű azt mondani, eddig nagyszerűen kerestek a focisták, ezután érjék be kevesebbel, főleg a gyalázatos ősz után, de nézzünk magunkba: ki lelkesedik, ha levesznek a béréből? Szóval nagy rizikót vállalt az ETO tulajdonosa, Tarsoly Csaba, és kérdés, nem megy-e rá a tavasz arra, hogy a szerb mester beilleszkedjen, megismerje a sajátos magyar fociviszonyokat.

Hogy ez meddig tart, nem tudni, ám azt igen, mit mond ma délután, bemutatásakor az új szakember: az utolsó pillanatig küzdő, harcos, agresszív, a győzelem mellett a látványos játékra törekvő együttest épít. A baj az, hogy az építkezés hosszú évek óta tart, és alig van látszatja. Márpedig ebből az következik, hogy valaki nagyon kártékony a klubnál.

Ha pedig így van, Tarsoly Csabának már csak meg kellene találnia az „illetőt”…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik