Változatlan élmezőny

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.12.09. 23:25
Címkék

„Minden egyesület minden egyes élő tagja indul” – jegyezte meg az országos bajnokság indulóiról Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke. Az előzetes nevezések alapján a mindenható prezident elképzelése nem megy úgy füstbe, mint a Budapestre öt év után visszatérő viadal kubai szivarral „megfűszerezett” sajtótájékoztatója. A Nemzeti Sportcsarnokban elvben 46 klub 148 bokszolója húz kesztyűt, a gyakorlatban ennél biztosan kevesebben (már csak a kettős nevezések miatt is – az év végén ki akar folyamatosan bajlódni a fogyasztással?), ettől még minden súlycsoportban legalább háromnapos lesz a program. Ami az egy-két éve az alsóbb kategóriákban látott körmérkőzéses ob-k ismeretében okvetlenül előrelépésként értékelendő.

Ahogy az is, hogy a magyar amatőrbunyó színe-java leadta nevezését. A liverpooli Eb-t megjáró sikercsapat (egy ezüstés három bronzérem volt a termés) egyként ott lehet a rajtnál, a kontinensviadalt sérülés miatt kihagyó Szellő Imre (81 kg) is „bejelentkezett”, közülük szinte mindannyian favoritok is, sőt az Eb-beugró Amin Kadrit leszámítva óriási meglepetést jelentene, ha valamelyikük lemaradna az első helyről.

A tizenegyből tíz kategóriában ráadásul a címvédésre is jó az esély, csak 51 kilóban avatnak új bajnokot, a tavaly Hajdúsámsonban nyerő Bedák Pál ugyanis profinak állt, és az országos bajnokság rajtja előtti napon Söldenben be is mutatkozott a profik között. Az állandóság jó is lehetne, csakhogy megfelelő hazai kihívás híján a nemzetközi porondon gyorsan szokott érkezni a nagy pofon.

És ha már nemzetközi porond: a bajnokságon még idősb Balzsay Károly nézi „szövetségi kapitányi szemmel” a bunyósokat, de januártól már nem ő dolgozik velük. Azt viszont nem tudni, ki az utód. December 15ig be kell adni a pályázatokat – eddig még egy sem érkezett a szövetségbe.

„Biztos, hogy néhányan beadják, vannak tippjeim is, de szerintem mindenki kivár az utolsó pillanatig” – mondta Csötönyi.

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
40 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
1 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik