Sértődésről szó sincs

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2008.12.07. 23:44
Címkék
„Voltam már jobban is…” – hangzik a kendőzetlenül őszinte válasz alig néhány perccel az Újpest idei utolsó fellépése, a PMFC elleni Ligakupa-meccs (4–0) lefújása után lépcsőmászás közben, de cseppet sem futólag feltett „Hogy van?” kérdésre. Fertályóra múltán sem vagyunk bölcsek, a lélekállapot eredőit viszont látni véljük. Szentes Lázár, az Újpest vezetőedzője értékel – a maga módján.

Őszzáró bankettre indulnak: ételt és futballt illetően is kellemes lesz a vacsora? Őszzáró bankettre indulnak: ételt és futballt illetően is kellemes lesz a vacsora?

Lehetne, de a kettőt ezúttal nem érdemes összemosni – feleli rezzenéstelen arccal Szentes Lázár. – Előfordul ilyesmi más vonatkozásban is: úgy tudom, a mérkőzés után a csapat legjobbjának Balajcza Szabolcsot választották. Érdekes látásmód.

Önnél ki vitte el a pálmát?

Nálam nincs kiemelés, nincsenek legek. Nagy különbséggel nyertünk, mert a második félidőben minden szinten kidomborodott a különbség a két társaság között – kétségtelen, ehhez Balajcza Szabolcs is hozzájárult a védéseivel.

Az idény kapcsán a kapus neve mellett mi szerepel a noteszében?

Semmi sem publikus, az öltöző falain átszűrődő szubjektív értékelés sincs. A bajnokságban a második helyen állunk, három pont a hátrányunk a DVSC-vel szemben, a Magyar Kupában a nyolc között, a Ligakupában pedig a csoportban a második, azaz továbbjutó helyen vagyunk. December hetedikén ezek a tények. Ahonnan indultunk…

Honnan indultak?

Tulajdonképpen új együttest építünk, a tavalyi keretből, a kezdőcsapatból meglehetősen kevesen maradtak Újpesten, a nyáron nagy volt a játékosmozgás, ami az ősszel sem állt le, folyamatosan érkeztek az emberek. Alapjában véve most is ebben a fázisban vagyunk.

Nagyobb lesz a létszám a jelenleginél az újrakezdéskor? A honi gyakorlat szerint inkább apad a futballvállalkozások bankszámlája – és ezzel párhuzamosan a játékoskeretük. Újpesten mi várható?

Ez nem egészen az én asztalom.

Új emberek szerződtetését, régiek elbocsátását csak javasolhatja, nem? Eltanácsol valakit?

Ez a fajta mozgásterem megvan, és minden elképzelhető: eladás, kölcsönvétel, elutasítás – semmi sincs kizárva.

Mennyiségben mi a plafon?

Attól függ, kikről, a keretről vagy a kezdőcsapatba jobb eséllyel pályázó játékosról van-e szó. Három labdarúgó távozása, ezzel egyidejűleg érkezése még belefér.

Öt?

Az már sok.

Edzőtábor – mármint külföldön?

Jó lenne…

De ez sem csak az ön asztala.


folytatás...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik