A recept bevált

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2008.12.07. 23:44
Címkék

Az osztrák Gregor Schlierenzauer szombati receptjét vette át a vasárnapi Vk-versenyen a svájci Simon Ammann, így most ő győzött a Trondheimben. A recept egyszerű: elsőre ugorj 140 métert, a másodikra 135-öt, s te leszel az első! Azért ez mégsem olyan egyszerű még a legnagyobbaknak sem, hiszen Schlierenzauer 140-es szombati ugrása sáncrekordnak számított, vagyis Ammann-nak először is be kellett állítania a csúcsot. Miután a feladat nehezebb felét megoldotta, utolsónak maradt a második sorozatban, de közben az ugróknak egyre nagyobb szükségük volt a villanyfényre: délután fél négy tájban különben már alig lehetett volna látni az északi sötétségben. A sánc alatt a város közben egyre szebb fényekben ragyogott, s Ammann is egyre szebbnek látta a világot. A veszélyes osztrák trió, Schlierenzauer, Martin Koch és Thomas Morgenstern nem repült túl messze, bár Schlierenzauer így is átvette a vezetést, majd tőle a második helyen álló finn Matti Hautamäki, de Ammann 133 méterrel is nyerni tudott volna. Ő azonban két méterrel még nagyobbat ugrott.

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
9 perce

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
38 perce

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
42 perce

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
57 perce

Kós Hubert döntőt úszik 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapesten rajtol az idei Teqball Tour

Minden más foci
1 órája

Vizes vb: Molnár Endrét beiktatták a Nemzetközi Hírességek Csarnokába

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik