Megy a generáljavítás

Milyennek ítéli meg a magyar futballt?Milyennek ítéli meg a magyar futballt?

Gyengének – mondta Bicskei Bertalan. – Egyértelmű, hogy a sportágat jobbá kell tenni, a pozitív változások elengedhetetlenek. Ehhez már megvannak a tervek, éppen ezért bizakodva beszélhetek a jövőről. Említhetem például a telki edzőcentrumot, a Magyar Gyermeklabdarúgó-szövetség egyre intenzívebb munkáját, a stadionprogramot, az OLLÉ pályaépítési terveket, részvételünket az európai szövetség tanulmányútjain, s nem utolsósorban az UEFA-rendszerű edzőképzés fejlesztését.

A magyarországi edzőképzés előmozdítását említi, ám ehhez képest holland a szövetségi kapitány, holland az utánpótlásért felelős szövetségi alkalmazott, sőt a futballfejlesztési igazgatót sem sorolnám a honi trénergárda tagjai közé.

Egyértelmű, hogy Erwin Koemannak és Wilco van Buurennek bizonyítania kell – a szövetségi kapitány máris sokat letett az asztalra, hiszen a vébéselejtezőn egyelőre versenyben vagyunk a továbbjutásért. A futballfejlesztési igazgatót, Jámbor Lászlót magyar edzőnek tartom, aki Hollandiában mutatta meg szakmai felkészültségét, azt, hogy honi szakember is képes elismerésre méltó teljesítményre.

Nem érzi úgy, hogy jókora feszültség van a hazai és külföldi trénerek között? Lothar Matthäust sem különösebben kedvelte a honi szakma, Erwin Koemannak sem könnyű magát mindenkivel elfogadtatnia, és a ferencvárosi Bobby Da vison, illetve a Kecskeméten dolgozó szerb Tomiszlav Szivics szemlélete is sokak számára idegen.

Nem érzékelek semmiféle feszültséget, mert úgy kezelik nálunk a külföldieket, mint ahogy minket, magyarokat a határon túl. Dolgoztam több országban, és az elismertségnek egyetlen kulcsa volt: a sikeresség. Nekem nincs bajom a más országból érkező kollégákkal, sőt örülök annak, hogy jó néhányan teljesen eltérő mentalitást honosítottak meg nálunk, mint amilyenhez korábban hozzászoktunk. A véleményem az, hogy ha a klubtulajdonos úgy dönt, a határon túlról szerződtet edzőt, az legyen jobb a mi fiunknál – csak így tud hasznára lenni labdarúgásunknak.

Nem tartja súlyos kritikának, hogy egyetlen magyarországi edző sem dolgozik külföldön jelentős csapatnál vagy legalább jelentős bajnokságban?

Gyenge a futballunk, úgyhogy miért választana bárki is tőlünk szakembert mondjuk Németországban vagy Angliában? A kollégák többsége nem beszél jól nyelveket, így viszont nem könnyű munkát vállalni külföldön. Ráadásul tőlünk nyugatabbra az edzők elhelyezkedése majdhogynem szervezett körülmények között zajlik, és mi, magyarok ebből a körforgásból egyszerűen kimaradunk.

Tehát nem az edzők felkészültségével, felkészítésével van baj?

Természetesen azon is van javítanivaló, és igyekszünk is javítani. De van jó hírünk is! Két hete jött meg a meglehetősen szigorú, sokoldalú UEFA-vizsgálat eredménye a magyar trénerképzésről. Az európai szövetség munkatársai öt alkalommal jártak nálunk, részt vettek a pro licences tanfolyamon, sőt tavaly még az A-szintű képzést is tanulmányozták. Mindent alaposan szemrevételeztek, az órarendet, a felépítést, az elméleti és a gyakorlati órákat. Az UEFA egyértelműen pozitívnak ítélte a nálunk folyó munkát, a bizonyítványban az szerepelt, hogy jól szervezett és az európai követelményeknek megfelelő színvonalú edzőképzés zajlik. A pro tanfolyamról pedig azt mondták: szorgalmas, kemény megterheléssel járó, korszerű munka. És az UEFA nem ingyen osztogatja a pozitív véleményt! Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a dicséret kizárólag a jelennek szól, és csak a következő két évre érvényes.

Papíron tehát jók a magyar szakemberek. De miért mindig ugyanazok a személyek jutnak kispadhoz, ha ilyen remek az edzőképzés, miért nem robbannak be újabb és újabb tehetséges trénerek?

Máshol is óvatosan nyúlnak a fiatal edzőkhöz. Ráadásul itthon az újonnan kinevezett szakvezetőt messiásként fogadják a kluboknál, és valóságos csodát várnak tőle, külföldön viszont teljesen más a megközelítés. Sokféle futballkultúrában dolgoztam pályafutásom során, és mindenhol tökéletesen működő gépezet tagja voltam. Nem nekem kellett fegyelmeznem, noszogatnom, profi szemléletre nevelnem a játékosokat, ők maguktól voltak ilyenek. Egyszerűen ebbe nőttek bele, ezt szokták meg. Magyarországon nem ilyen a szemlélet és a hozzáállás, ezért nem csak a szakmai feladatok megoldását várják el egy edzőtől.

Már bocsánat, de ki mondja a futballistának, hogy fusson, ne pedig éjszakázzon, s aztán alibizzen a gyakorlásokon?

Ami a szakmával összefügg, az természetesen az edző dolga. Ettől függetlenül társadalmi problémáról beszélhetünk: az elmúlt több mint fél évszázad mély nyomot hagyott a lelkekben. Nem véletlenül más a magyar emberek és így a futballisták mentalitása – a kishitűség, a negatív életszemlélet, a szakmai tudás hiánya sajnos általános probléma.

Bizonyára a történelem is belejátszott a kudarcainkba, de aligha az ideiglenesen itt állomásozó Vörös Hadsereg meg a műszálas öltönyben parádézó elvtársak jelenléte miatt nincsenek jelenleg feltörekvő, tehetséges edzőink. Ha például most ön lenne az ETO tulajdonosa, kit ültetne a kispadra?

A Győr nálunk olyan, mint Spanyolországban az Atlético Madrid, ahol rendszerint kész trénert választanak. Valamit azért tisztázzunk: azért, mert rossz az egészségügy, az orvosok képzése még lehet jobb. Ugyanez vonatkozik az edzőkre is. Rossz a futball? Így van, de az edzők annak a nagy tortának, amelyet labdarúgásnak hívunk, csak egy szeletét jelentik. Még ha nagy szeletét is. Ha minden rosszért, kudarcért kizárólag a szakembereket hibáztatjuk, az demagógia, ráadásul ebbe a fals állításba belekapaszkodhat a politika, amely így nem támogatja a sportágat, a klubtulajdonos, aki erre hivatkozva nem ad pénzt, és a futballista, aki a vereség után egyszerűen csak azt mondja: sz.r az edző… Ha nem az alapvető okokat kutatjuk, csak egy-egy részt teszünk felelőssé, sohasem lesz jobb a labdarúgásunk. Nézzék meg az MLSZ programjait: nemcsak az edzőképzés fejlesztése zajlik, hanem a futball minden összetevőjét „programozzák”. Generáljavítás zajlik az alapoktól a csúcsig. Ez kell.