Megajándékozzák Nagy Miklóst

SZ. GY.SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2008.12.06. 23:27
Címkék

Valamikor az ötvenes években kölcsönadta őt az Újpest a közeli Vízművek csapatának, mondván, „erősödjön ott kicsit a gyerek”. Nos, azóta is erősödik… Nagy Miklós fél évszázada hűséges a Vízművek SK-hoz, amely nem sokkal idősebb nála, s amelynek emberemlékezet óta ő az elnöke. Hogy jó munkát végzett-e az évtizedek alatt, bárki megállapíthatja, aki vet egy pillantást a Külső Váci úti sporttelepre: amíg Magyarországon plázákat húztak fel a sporttelepek helyére, addig a Vízműveknél épültek a sportlétesítmények, a centerpálya füve pedig legendás. Nagy Miklós NB Ies, majd FIFA-játékvezetőként a bírók világában is elismerést vívott ki: ő akkor fújta a sípot a magyar pályákon, amikor a futballunkkal még számoltak Európában. Később a Játékvezetői Testület elnöke lett, és olyan bírói kart épített ki, amely a nemzetközi szakmai elitbe tartozott. A független JT gazdaságilag is erős volt, olykor maga hitelezett az MLSZ-nek, bíróink pedig a kilencvenes években nagyobb sikereket értek el, mint a magyar futball fénykorában. Nagy Miklós „találta ki” és menedzselte többek között a vb- és BL-döntőig jutó Puhl Sándort, a szintén a világelitben fújó Vágner Lászlót, vagy éppen az MLSZ-elnöki pozíciót később hat évig betöltő Bozóky Imrét. A játékvezetők azonban nem bizonyultak túl hálásnak: Nagy Miklóst előbb az MLSZ-, majd az UEFA játékvezetőellenőri keretéből tetették ki, s a csupa szív elnöknek sok száz nemzetközi meccs után meg kellett érnie, hogy az európai szövetségtől kapott sajnálkozó levelet, amely szerint nem is értik, a magyar szövetség miért akarja kihúzatni a listáról egyik legtapasztaltabb ellenőrét… Kérdés, hogy a csalódásokat lehet-e feledni, ám tény: az MLSZ most, hetvenedik születésnapja alkalmából kitünteti Nagy Miklóst.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik