Csodát tett a Bayern

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.12.06. 23:27
Címkék
A hajrában elképesztő szerencsével szerzett góllal a Bayern München 2–1-re megverte a Hoffenheimet, és pontszámban befogta az újonc éllovast.

„Tíz egy a Hoffenheimnek” – harsogta a Bayern München–Hoffenheim mérkőzés előtt a www.sportbild.de internetes oldal címlapja. Aztán a szerkesztők szépen „csendben” hozzátették, hogy az „anyalap” osztályzatai alapján, ott ugyanis a tizenegy posztból tízen az újonc játékosai álltak jobban, a bajorok „becsületpontját” Franck Ribéry szerezte. A kalkulusok dacára a többség a címvédő sikerét várta, elvégre jó formába lendült (tizenhárom tétmérkőzés óta veretlen, a legutóbbi nyolc bajnokijából pedig hetet megnyert), a rá jellemző és általában sikerrel megvívott lélektani hadviselést napok óta megkezdte – ehhez képest egy órán keresztül igazából esélye sem volt a győzelemre.

Illetve akkor lett volna, ha Luca Toni a 12. percben ziccerből az oldalháló helyett a kapuba lövi a labdát, csak éppen az előző négy Bundesliga-fellépésén betaláló olasz tévesztett. A másik oldal gólzsákja, a 15 forduló után 17 góllal álló Vedad Ibisevic viszont nem! Elsőre, egy kontra végén ugyan még Michael Rensing kezébe lőtt (de talán helyesebb, ha azt írjuk, hogy 16 méterről oda gurított), másodszorra viszont nagyszerűen kijátszott akció végén bizonyította, miért mondta róla Gerd Müller, hogy ő megdöntheti a negyvenes gólrekordját. A 49. percben csiki-csuki után Tobias Weis jobbról passzolt középre, Ibisevic felpörgette a labdát, majd jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. Röviddel később Carlos Eduardo harminc méterről majdnem pontot tett az őszi bajnoki címért zajló küzdelemre (és ez a Bundesliga történetének ismeretében 70 százalékban a tavasszal aranyat ér!), de Rensing leért a jobb alsó sarokra, azt követően pedig erőre kaptak a müncheniek. Bár a péntek esti produkcióra jellemző módon nem valamelyik csatár, hanem Philipp Lahm állt a sereg élére. A balhátvéd Weis rövid mentése után balról húzott középre, senki sem támadta, és ezt igazából akkor bánták meg a vendégek, amikor 18 méteres lövése után a Marvin Compperen megpattanó labda a kapuba hullott.

Ráadásul a Bayern megmutatta a futball igazságtalan voltát is, és a finisben kiharcolta a győzelmet. Toni a levegőből ugyan nem járt sikerrel (két fejese is kevéssel kerülte el a kapu jobb oldalát), lábbal viszont tökéleteset alkotott. Legalábbis azt illetően, hogy a labda a kapuba került. Mert a 92 percben a passzot a vendégek védőjétől, Andrea Ibertsbergertől kapta, aztán majdnem eltörte a labdát, amely azonban így is a kapuba került. A Bayern pontszámban befogta az éllovast, és az őszi elsőség csak egy hét múlva dől el.

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
34 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
1 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
1 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik