Asamoah volt a Mikulás

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.12.06. 23:27
Címkék
A Manchester Citytől, a VfB Stuttgarttól és a Twentétől elszenvedett vereség után talpra állt a Schalke, 1–0-ra legyőzte a forduló előtt még dobogós Herthát, és megmentette Fred Rutten vezetőedző állását.

„A statisztika egyértelműen a Schalke mellett szólt, szerintem logikus, hogy megnyerte a mérkőzést” – mondta a gelsenkircheniek elleni találkozó után Lucien Favre, a Hertha vezetőedzője. Dacára annak, hogy a balszerencsére is foghatta volna az 1–0-s kudarcot (Jaroslav Drobny kapus hibázott a gól előtt, Gerald Asmoahnak pedig két méterről nem volt nehéz dolga), a svájci tréner nem keresett mentséget az egyébként átlag alatti színvonalú mérkőzésen elszenvedett vereségre. A szerdai, Galatasaray elleni UEFA-kupa-meccs (0–1) után újra kilátástalan produkcióval kirukkoló – Dárdai Pál volt a fény az éjszakában – berlinieknél a Schalke sem volt sokkal jobb, de legalább az akarati tényezőkben bőven felülmúlta. Pedig nem volt könnyű helyzetben a Ruhr-vidéki együttes, a héten többször is edzőváltást prognosztizáltak (Fred Rutten helyén a többség az egykori mestert, a jelenleg a PSV-t gardírozó Huub Stevenst látná szívesen), nem utolsósorban a legutóbbi három tétmérkőzésen átélt három fiaskó miatt. Erre a Schalke „előhúzott” egy olyan meccset, amelyen a gólhelyzetek aránya hat egy, a kapura lövéseké tizennyolc öt, a szögleteké hét egy, míg a labdabirtoklás százaléka hatvanhárom harminchét volt a javára. Nem éppen lélekemelő játéknak köszönhette, de Rutten szempontjából alighanem a győzelem volt a legfontosabb. A Schalke honlapja szerint Asamoah volt a „királykék Mikulás” (ezt a kavalkádot: egy színes bőrű futballista piros jelmezben egy kék-fehér gárdában…), Jermaine Jones, a csapat középpályása szerint meg „Valamit kellett már mutatnunk, különben eltemetnek bennünket. Fontos győzelem volt, mert így nem kapott léket a belső egység.”

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
34 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
1 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
1 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik