Kosiba nagy napja

B. CS.B. CS.
Vágólapra másolva!
2008.12.04. 23:10
Címkék

Kisebb közjáték zavarta meg a Top12 bajnokság elődöntőjét a Marczibányi téri Statisztika-csarnokban, az egyik asztallapon ugyanis sérülést találtak, ezért ki kellett cserélni. Fazekas Péter és Nagy Krisztián így pihent, míg a fiatal Kosiba Dániel és Molnár Krisztián izgalmas mérkőzést játszott, és a Wink AC 17 éves versenyzője jutott a fináléba élete első Top12-es viadalán. Miután kijavították az asztalhibát, a Fazekas– Nagy párharc is elkezdődhetett. A döntő szettben Nagy a negyedik meccslabdáját értékesítve nyert. A finálé a keddi csoportmérkőzés visszavágója volt – Kosiba az egy nappal korábbi 4:2 után másodszor is győzött, ezúttal 4:1-re. „A formaidőzítés tökéletesre sikerült, végig éreztem a játékot, és mentálisan is a maximumot hoztam” – mondta a 17 éves ifjúsági válogatott. A hölgyek elődöntőjében, a Póta Georgina–Molnár Zita párharcban a 2004-es és 2005-ös bajnok Molnár kihasználta a héten kisebb betegséggel küszködő címvédő megingását, s ő jutott a fináléba. „Fásult voltam, de az utóbbi egy hónapban egyébként is formán kívül játszottam. Remélem, minél hamarabb kijövök a hullámvölgyből” – reménykedett Póta. „Egy versenyen nehéz kétszer ugyanattól kikapni, bíztam benne, hogy második meccsünkön én nyerek” – mondta Molnár, aki azután győzött hét szettben Kertai Rita ellen, hogy kedden kikapott tőle.

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
7 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
7 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
7 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
8 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
8 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
8 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik